2024. október 4., péntek

Tisztújítás a Vöröskeresztben

Ifjúsági klub a kishegyesi községi szervezetben

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete tegnap délután tisztújító közgyűlést tartott. A gyűlésen döntés született a szervezet új vezetőiről, akik az elkövetkező négy évben irányítani fogják a munkát. Fontányi Andor, a községi szervezet régi-új titkára elmondta lapunknak, hogy a szervezet teljes vezetősége megújult.

– Fontos kiemelni, hogy választói közgyűlésről van szó. Az idén ez a második közgyűlésünk, és most a négy évre szóló mandátumok meghatározása volt az elsődleges téma. Ennek keretében meghatároztuk a közgyűléstagokat, az igazgatóbizottság tagjait, az ellenőrző bizottság tagjait, az elnököt, az alelnököt és a tartományi Vöröskereszt kishegyesi képviselőjét. A közgyűlés után az újonnan megválasztott igazgatóbizottság összeült, és kinevezte a titkárt az elkövetkező négy évre. A közgyűlés keretében az új tagok betekintést kaptak az elmúlt négy év főbb tevékenységébe, valamint megismerkedtek az elkövetkezendő idők terveivel, kihívásaival – számolt be Fontányi, majd elmondta, hogy az elkövetkező négy évre ismét Selić Julianna nyugalmazott biológia-tanárnőt választották meg a szervezet elnökének, az alelnök pedig Szakáll Györgyi lett. Az igazgatóbizottság tagjai Tóth Ilona, Kolarević Krisztina, Ljubica Ratković, Vesna Bigović és Lobus Katalin. A titkár kiemelte, hogy olyan tagokat választottak az igazgatóbizottságba, akik jól ismerik a községben zajló folyamatokat és a Vöröskereszt tevékenységét. Az igazgatóbizottság az elkövetkező négy évre ismét Fontányi Andort nevezte ki a szervezet titkárának.

A nyár a Vöröskereszt életében a fiatalokkal való foglalkozásról szól. Július végén a kishegyesi fiatalok részt vettek egy 5 napos táborban Magyarkanizsán. A táborban részt vevő fiatalokkal ma egy ifjúsági klub alapító közgyűlését fogják megtartani – mondta el Fontányi.

Fontányi Andor, a Kishegyes községi Vöröskereszt-szervezet régi-új titkára (Lakatos János felvétele)

Fontányi Andor, a Kishegyes községi Vöröskereszt-szervezet régi-új titkára (Lakatos János felvétele)

– A közgyűlésen meg fogjuk beszélni a jövőbeli terveket és konkretizáljuk a nyári aktivitásokat. A nyár során tovább szeretnénk folytatni a fiatalok toborzását, ami különböző szórakoztató és oktató jellegű programokon keresztül fog megvalósulni. Ez segíteni fog abban is, hogy meghatározzuk, a fiatalok közül kit mibe tudunk bekapcsolni a szervezet munkáján belül. Elsősorban olyan fiatalokat keresünk, akik nyitottak a kortársedukációra, vagyis olyan középiskolásokat, akik később szeretnék tovább képezni magukat, s őket tudjuk küldeni a szervezet magasabb szintű képzéseire. Emellett rájuk fogunk számítani ősztől az iskolákban a programok megvalósításában. A tanév kezdetén pedig minél több fiatalt szeretnénk bekapcsolni az iskolák segítségével a Vöröskereszt munkájába – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy szeptember elsejétől számos programjuk lesz az iskolákban. Elsőként a gyerekek biztonságos közlekedésével foglalkoznak, majd ezt követi az elsősegély világnapja. Ez egy fontos esemény, amikor a községi szervezet tagjai képviseltetik magukat a tartományi elsősegélyversenyen. Októberben lesz a gyermekhét, ami ugyancsak számos programmal jár. A november a függőségi betegségek elleni küzdelem jegyében fog telni, decemberben pedig a nemi betegségek terjedésének megakadályozásával fognak foglalkozni. Emellett az önkéntesek világnapját is megünneplik, az év vége felé pedig a fiatal aktivistákkal tanszert és édességet gyűjtenek, amiből a népkonyhaprogram felhasználóinak gyerekei számára csomagokat állítanak össze. A cél, hogy a fiatalok bekapcsolásával egy humánusabb közösséget teremtsenek – fogalmazott a titkár.