A Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete (Kincse) aktív civil szervezet, amelynek egész évben vannak programjai, és szorosan együttműködik más civil szervezetekkel, és várja az új csatlakozókat. Kerepes Árpád, az egyesület elnöke elmondta, hogy sikeresen zárták a múlt évet.
– Az elérhető pályázati lehetőségeket kihasználtuk, és az igényelt támogatások nagy részét el is nyertük. Évről évre pályázunk a nagycsaládos napra, a hagyományos disznóvágásra, az évzáró rendezvényünkre és a mikuláscsomag-osztásra. Egész évben szervezünk kézműves-foglalkozásokat a Kishegyesi Könyvtárral közösen, csaknem havi rendszerességgel. Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítanunk. Tavaly nyolc új nagycsalád csatlakozott hozzánk, és nemcsak beléptek, hanem aktívan részt is vesznek a munkában. Már saját ötleteikkel is gazdagítják a programjainkat – számolt be az elnök, majd azzal folytatta, hogy az aktív új tagoknak köszönhetően az évet színesebbre tervezik.
– Szeretnénk megvalósítani főbb programjainkat. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának megjelenése nyomán elkészítettük azt a programvázat, amelyet biztosan benyújtunk. A hazai pályázatokat még nem írták ki, egyedül Kishegyes község önkormányzatáé érhető el, ezért a fő eseményekre koncentráltunk, amelyek a hagyományos nagycsaládos húsvéti programok, a nagycsaládos nap, a hagyományos disznótor és a Mikulás-várás. Ez adja az idei programok alapvázát, de mivel sok új tag csatlakozott hozzánk, új ötletekkel is kísérletezni fogunk. Tervezzük az összetartozás napjának megtartását, valamint egy kis csapat kialakítását, amely a húsvéti előkészületeket valamilyen újdonsággal egészíti ki – de erről egyelőre nem árulhatok el többet – mondta Kerepes Árpád, majd azzal folytatta, hogy az egyesület programjaihoz mindenki a maga módján járul hozzá. A Kincse tagjai az idén a gyerekek világnapját is szeretnék megünnepelni, az előző években ehhez együtteseket hívtak és gyermekkoncerteket rendeztek. Erre most is pályáznak, mert másképp nem tudnák megvalósítani. A hagyományos családi nap programját is bővítenék, hiszen ehhez sok új ötlet merült fel, és számos támogató ajánlotta fel segítségét.
– A meglévő eseményeket színesítjük, újdonságokkal egészítjük ki. Reméljük, az év végén is arról számolhatok be, hogy minden tervünket sikerült megvalósítani – közölte Kerepes Árpád.
Kerepes Árpád / Fotó: Lakatos János
Nyitókép: Lakatos János


