2024. június 21., péntek

Képregény kicsiknek-nagyoknak

Harmadik alkalommal tartottak képregény-találkozót Vajdaságban – Neves előadók és képregénybörze várta a látogatókat

A Vajdasági Magyar Képregénytársaság a hétvégén tartotta a 3. Vajdasági Képregény-találkozót. A helyszín ezúttal a kishegyesi kulturális és civil központ volt. A találkozón a rangos előadások mellett kiosztották a társaság Időutazás elnevezésű képregénypályázata nyerteseinek a díjakat. A találkozót Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke nyitotta meg, majd Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is köszöntötte a résztvevőket.

Patyerek Csaba, a társaság elnöke elmondta lapunknak, hogy az előadásokkal egy széles spektrumú képet igyekeztek mutatni a képregény világáról.

– A rendezvényről azt kell tudni, hogy igyekeztünk az idén is olyan előadókat hívni, akiknek segítségével magát a képregényt mint témát a lehető legjobban körbe tudtuk járni. Szerettük volna megmutatni minden szegmensét, úgy a képregényírást, mint a képregényalkotást, -színezést digitális és analóg technikával. Ennek megfelelően hívtunk olyan kaliberű előadókat, akik ezt megfelelően tudták prezentálni. Az idei rendezvény talán legkiemelkedőbb alakja Fazekas Attila volt, akinek több mint 50 éves munkássága van Magyarországon. Úgy fogalmazhatok, hogy ő egy élő legenda, talán az utolsó a műfaj régi nagyjai közül. Nagy öröm volt számunkra, hogy el tudtuk hívni Kishegyesre. Természetesen a többi vendégünk is fontos volt számunkra, Kertész Sándor képregénykutató már visszatérő vendégnek számít nálunk, ahogyan Pilcz Roland képregényalkotó is, és hozzájuk csatlakozott Márok Attila szegedi képregényalkotó – számolt be Patyerek, majd arról is szólt, hogy az idén nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt, látogatottabb volt, mint tavaly.

A vajdasági képregényműfaj az 1970-es években példamutató és kiemelkedő volt – mondta el Kertész Sándor képregénykutató.

– Ez volt az a hely, ahol önálló kiadványokban jelenhettek meg képregények, amelyek a postai terjesztésnek köszönhetően Magyarországon is elérhetőek voltak. Ezek az olyan klasszikus képregények voltak, mint a Talpraesett Tom vagy az Asterix. Ugyanakkor az itteni magyar nyelvű lapok rendszeresen közölték a magyarországi képregényalkotók munkáit. Úgy tekintettünk erre az időszakra, hogy de jó ott, mennyi képregény van. Idővel ez megkopott, Magyarországra is átjöttek ezek a dolgok, és az 1980-as években alakulhatott ki egy olyan időszak, amikor már ott is voltak önálló képregények – mondta el Kertész, majd arról is szólt, hogy jelenleg Magyarországon nagyon sajátos helyzet van, mert elárasztotta a nyugati képregény, főként a szuperhősképregény. Ez blokkolja az ottani képregénypiacot, mert a meglévő fix vásárlói réteg erre költi a pénzét. A magyar rajzolókra így kevesebb pénz jut, viszont sok képregényes rendezvény van, ahol igyekeznek teret biztosítani a fiatal magyar alkotóknak – fogalmazott.

Az Időutazás képregénypályázatra beérkezett alkotásokat a Kertész Sándor, Pilcz Roland és Linka Szabolcs (VMKT-alapító) összetételű zsűri értékelte. Végül a következő eredmények születtek: Gyermek kategóriában első lett Vajda Michelle, második Sörfőző Dorka, harmadik Đurić Helena, valamint különdíjasok Habina Szilárd és Bakos Alen Benett. Ifjúsági kategóriában az első Bovánovics Emília, őt követte Lázity Leila, majd Szabó Viola, különdíjasok Kurcinák Korina és Szőregi Petra. Felnőtt kategóriában az első helyezett Patyi Beáta, különdíjas Mák Adél. A VMKT különdíjakat is odaítélt, amelyeket Antal Csongor, Györe Johanna, Utasi Kitti, Kocsis Hanna, Sánsor Lea és Simonyi Dénes kaptak. A rendezvényt Kishegyes község önkormányzata támogatta.

Képregénybörze / Lakatos János felvétele

Képregénybörze / Lakatos János felvétele

Nyitókép: Patyerek Csaba üdvözli a találkozó közönségét / Lakatos János felvétele