2024. október 15., kedd

Tenni másokért és magunkért

A Nők Kishegyesi Fórumának elnökével beszélgettünk a múlt év eredményeiről és az idei terveikről

A Nők Kishegyesi Fóruma a település legaktívabb egyesületei közé tartozik, és elmondható, hogy igen tartalmas évet tudhat maguk mögött. Zsidai Erzsébet, a fórum elnöke arról számolt be lapunknak, hogy új és hagyományos rendezvényeik egyaránt voltak az elmúlt évben.

– Elsőként azt említeném, hogy egy nagyszabású rendezvényt szerveztünk meg a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Dália kézimunkacsoportjával közösen. Ez a nemzetközi kézimunka-kiállítás volt, a MIRK. Elég nagy falat volt a fórum részére, de úgy éreztük, hogy készen állunk egy ilyen rendezvény megszervezésére. Pozitív visszajelzések jutottak vissza hozzánk ennek kapcsán. Kiemelnék még egy programot, ami korábban nem volt. Kishegyes testvértelepüléseinek közreműködésével készítettünk egy horgolt karácsonyfát. Ennek az volt a lényege, hogy Békésszentandráson, Örkényen, Kelebián és Kishegyesen működő kézműves csoportok ún. nagyikockákat készítettek, és azokat kölcsönösen eljuttatták egymásnak. Ezekből karácsonyfa készült mindegyik településen, ami az összetartozásunkat képviselte. A múlt évben is ott voltunk a Dombos Festen, és készítettük a hagyományos Dombos-lángost. Ugyanakkor megtartottuk azokat a programokat, amiket minden évben megszervezünk a falu gyermekei számára. Ez húsvéthétfőn a tojáskereső programunk, templombúcsú hetében a Keressük a búcsúfiát program, valamint szeptember közepén a Nyárbúcsúztató program, amit a többi civil szervezettel közösen szervezünk meg. Néhány programunkkal szerettük volna megmozgatni kicsit a falut, ilyen volt a hóember-fotópályázat, a Lássuk a medvét program, valamint szerveztünk kiállításokat is – számolt be az elnök, majd azzal folytatta, hogy az elmúlt évben programjaikat le tudták fedni támogatásokból. A MIRK szervezésére a tartományi művelődési titkárságtól kaptak 100 ezer dinárt, valamint Kishegyes község önkormányzatától 150 ezret. A szervezet zavartalan működésére szintén az önkormányzat biztosított 220 ezer dinárt. Zsidai arról is szólt, hogy a Magyar Nemzeti Tanácstól 30 ezer dinárt kaptak, azt kiegészítették saját forrásaikból, és ennek köszönhetően új számítógépet vásároltak. Egy komoly támogatást, 500 ezer dinárt kaptak a szerbiai oktatásügyi minisztériumtól az Ügyi programra. Ebből több programot is szerveztek az ügyis gyerekek számára, és kiránduláson is részt vehettek. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 90 ezer dinár értékben támogatta a fórum nyárbúcsúztató programját. Az elnök arról is számot adott, hogy tavaly sikerült megszervezni a női fórum székházának belső meszelését, amit az önkormányzat támogatott 150 ezer dinárral, valamint ugyanennyit kaptak az év végén az épület külső festésére. Ezt az összeget a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. adta, pályázati úton.

Zsidai végezetül arról is beszámolt lapunknak, hogy már javában tervezik az idei programokat.

– A programokat, amiket idáig szerveztünk, az idén is szeretnénk megtartani. Ugyanakkor a kézmunkázóink készülnek egy olyan kiállításra, amilyen két évvel ezelőtt volt a pipacsos kiállítás. Ennek lényege, hogy a falu lakosságától várunk kézimunkákat az adott témában. Szeretnénk folytatni az Ügyi programunkat, ami azt jelenti, hogy hetente egyszer találkozunk a programban részt vevő gyerekekkel. Olyan programokat biztosítunk számukra, amik élményt nyújtanak, valamint olyat, amiben máskülönben nem lehetne részük. Mindez a támogatásoktól függ. Egy kirándulást mindenképpen szeretnénk szervezni számukra – mondta el a Nők Kishegyesi Fórumának elnöke.

 

Zsidai Erzsébet (Lakatos János fotója)

Zsidai Erzsébet (Lakatos János fotója)

Nyitókép: Decemberben is több programot szerveztek az ügyis gyerekek számára (Facebook / Nők Kishegyesi Fóruma)