2024. május 9., csütörtök

Már megint bontják??

Furcsa dolgok a gyorsvasút építésén Kishegyes mellett

A héten furcsa zajra lettek figyelmesek a Sziváci út környékén élők. A munkagépek zaját már megszokták, hiszen jó ideje lázas munka folyik a Belgrád–Budapest gyorsvasút építésén, de ez most valami más: a kopácsoló hang egy kicsit a fogorvos fúrójának hangjára emlékezetet. Akit nem hagyott nyugodni a hang, és kiment a Sziváci út végére, azt igazi döbbenet fogadta: bontják a hidat.

Lapunk egy évvel korábban beszámolt róla, hogy bontják a fekete hidat, ugyanis a gyorsvasút építése miatt szükségessé vált egy magasabb híd. Azóta a régi fekete hidat lebontották, új tartópilléreket helyeztek el, azokra tartógerendák kerültek, és már egy réteg betont is ráhúztak. Nemrég még arról írtunk, hogy a híd építése a végső szakaszába került, s már csak kisebb munkálatok maradtak hátra, most viszont a híd bontásán dolgoznak. Ez nem újévi tréfa, tényleg bontják a hidat.

Nem sok hivatalos információhoz sikerült hozzájutni a merőben furcsa eset kapcsán, mindössze annyit tudtunk meg, hogy a kivitelező kérvényezte Kishegyes község önkormányzatánál, hogy meghosszabbíthassa a Sziváci út környékén érvényben lévő forgalomelterelést. Ez nem sok, viszont nem hivatalos forrásból olyan információkhoz jutottunk hozzá, hogy a híd tartógerendái nem feleltek meg az előírt szabványoknak, ezért a kivitelező saját költségén azokat lebontja, és újakat tesz a helyére.

A környéken élő emberek elmondása szerint a gerendák elkezdtek repedezni, miután rájuk került a betonréteg. Ha ez valóban így van, az már elég ok, hogy az építkezés felügyelőbizottsága elrendelje a cseréjüket.

A tartógerendákról tudni kell, hogy a helyszínen készültek. A híd mellett kialakítottak egy betonplatót, és ezen öntötték ki őket. Szintén a környéken élő emberek elmondása szerint ezen nem kínai, hanem török munkások dolgoztak. Kedves emberekről van szó, szívesen kávéztak a helyiekkel. Személyesen is tanúja voltam, hogy míg a közelben lévő viadukton a kínaiak kitartóan melóztak, addig török testvéreink az árnyékban kerestek menedéket a forróság elől, és jóízűen kávézgattak, miközben iszlám zene ritmusai mellett készültek a munkára. Nem mondom, hogy az ő hibájuk lenne, hogy a tartógerendák nem megfelelőek, hiszen erről nincs semmilyen hivatalos információ. Valaki viszont valamit nagyon elronthatott, ha a gerendák repedezni kezdtek úgy, hogy még semmi terhelés nem érte őket. A helyszínen járva egy hazai munkástól megkérdeztem, hogy miért bontják a hidat. Ő csak ennyit válaszolt mosolyogva: „Mert elk**ták.”

Történt, ahogy történt, jó, hogy az építkezés felügyelete időben észrevette a hibát, és azt rögtön orvosolják. Komoly baj is történhetett volna, ha más a hozzáállásuk, hiszen a Kátai-tanyára gyakran mennek zsúfolásig megtelt autóbuszok ezen az útvonalon. Reméljük, a közelben lévő viadukttal nem lesznek hasonló gondok, mert egy 489 méteres völgyhíd esetében a bontás és újraépítés eltartana egy darabig, valakinek pedig nagyon sokba kerülne.

 

Nyitókép: Ismét bontják a hidat (Fotó: Lakatos János felvétele)