2024. május 9., csütörtök

Néptáncos forgatag

A kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az idén negyedik alkalommal szervezte meg az Őszi forgatag elnevezésű néptánc és -zenei találkozót. A program ezúttal kétnaposra bővült. A gála nagyszámú közönségét Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke köszöntötte, majd Juhász Bálint, a községi képviselő-testület elnöke szólt az egybegyűltekhez.

A művelődési egyesület évről évre szervezett őszi műsort, s ezekre vendégeket is hívtak. Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy fesztivál jellegű rendezvényt kellene szervezni – mondta el lapunknak Linka B. Gabriella.

– Négy évvel ezelőtt kitaláltuk, hogy Őszi forgatag címmel szervezünk fesztivált. A Covid miatt nagyon kevés nézővel tudtuk megtartani, és vendégeket sem tudtunk hívni. Aztán építkezésbe kezdtünk, és átvittük az Őszi forgatagot Bácsfeketehegyre. Az eseménynek az is célja, hogy megmutassuk azokat a koreográfiákat, amik tavasszal készülnek a különböző megmérettetésekre. Olyan csoportokat is meghívtunk, amelyekkel szoros barátságot ápolunk, és mi is fellépünk őnáluk – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy az idén számos fellépője volt a fesztiválnak. Igazi „forgatag” volt, fogalmazott, majd arról is szólt, hogy a közösség is igényli, hogy az év során legyen egy-két nagyobb jellegű rendezvény, amelyen a gyerekek, fiatalok bemutathatják tudásukat. 

–  Az első napon a János vitéz című koprodukciós táncszínházi előadást adtuk elő és a második napon volt a néptáncos gála. Magyarországról Barcsról és Nagyvázsonyról, valamint Újvidékről, Topolyáról és Bácsfeketehegyről érkeztek hozzánk vendégek. Természetesen felléptek a művelődési egyesületünk szakosztályai is, tehát csaknem 200 fellépőnk volt. Ez rekordmennyiségűnek számít, ami nagy kihívások elé állított bennünket. A végeredményt nézve megérte – fogalmazott Patyerek Csaba, a találkozó szervezője.

– Az Őszi forgatag a találkozásokról szól, s ez elmondható régi ismerőseinkről, a barcsiakról és a többi vendég fellépőről is. Itt összekapcsolódnak a szálak és az egészet körbefogja a Csalóka zenekar, amely bennünket, szervezőket a gyerekkorunk óta kísér. Egy újra és újra megújuló baráti kapcsolat az, ami összehozta a rendezvényt – mondta el Patyerek, majd hozzáfűzte, hogy a találkozót a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a tartomány támogatta.

Nyitókép: A Petőfi Sándor M. E. fiatal táncosai (Lakatos János felvétele)