2024. május 9., csütörtök

Az ősz jegyében

A Kishegyesi Könyvtár szombaton őszi tematikájú gyermekfoglalkozást tartott, amely iránt nagy volt az érdeklődés – mondta el lapunknak Kecskés Tünde könyvtáros.

– Túljelentkezés volt a programra, mondhatni, az utolsó pillanatig jelentkeztek a gyerekek. Sajnos emiatt nem tudtunk mindenkinek helyet biztosítani a foglalkozáson. Végül 16 gyermekkel dolgoztunk, és néhány szülő is segédkezett. Főként óvodáskorú gyerekek vettek részt, és papírral, színes ceruzákkal, ragasztóval, valamint különféle dekorációs elemek segítségével alkottunk. Készítettünk boszorkányt, boszorkánykuckót 3D-ben, szellemet stb. A foglalkozás végén mindenki ajándék könyvet kapott a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesületének jóvoltából – számolt be a könyvtáros, majd arról is szólt, hogy a foglalkozás során felhasznált anyagokat is a nagycsaládos-egyesület biztosította. Végezetül azt is megtudtuk Kecskéstől, hogy tekintettel a nagy érdeklődésre, már tervezik a következő foglalkozást is. Erre hamarosan sor kerül, de kicsit más jellegű lesz, mint a mostani. A könyvtár szívében lévő új gyermeksarkot szeretnék kihasználni, ahol igaz-hamis játékot fognak játszani.

Nyitókép: Lakatos János felvétele