2024. május 9., csütörtök

Barátság Torna

Kártyabajnokságot szerveztek a kishegyesi rokkantnyugdíjasok

Kishegyes Község Rokkantnyugdíjasainak Egyesülete az idén második alkalommal szervezett kártyabajnokságot. A helyszín ezúttal is a tűzoltóotthon nagyterme volt, viszont most sokkal több résztvevője volt az eseménynek, mint a korábban – számolt be lapunknak Balaton Erzsébet, az egyesület elnöke és a verseny szervezője.

– Az idén másodszor szervezünk kártyaversenyt, és a mostani kicsit más, mint a korábbi. Első alkalommal csak a helyi szervezetek vettek részt, most viszont több vendéget is meghívtunk. Összesen 10 csapat vett részt, a kishegyesi nyugdíjasok két csapatot indítottak, a rokkantak egyesülete ugyancsak kettőt, akárcsak a topolyai nyugdíjasok. Emellett itt voltak a bácskossuthfalvi, a gunarasi és a pacséri nyugdíjasok, valamint a Szabadkai Gerontológiai Központ is részt vett a versenyen. A verseny a Barátság Torna nevet kapta, mivel a megmérettetés rész mellett nagy hangsúlyt kap az is, hogy társalogjunk, és ezek az emberek kimozduljanak otthonról, aktívak legyenek. A versenyeken keresztül ez megvalósulhat, és a közösség részének érezhetik magukat. Segít abban is, hogy az emberek elfogadják őket olyannak, amilyenek – mondta el Balaton, majd arról is szólt, hogy a verseny résztvevői bridzsben mérték össze tudásukat. A verseny szabályzatát a gerontológiai központból kapták, e szerint zajlanak a megmérettetések. Ez azért jó, mert a tagok egyébként is ezen szabályok szerint játszanak, így nincs ok a félreértésre.
 

Balaton Erzsébet ( Lakatos János)

Balaton Erzsébet ( Lakatos János)

– A versenyen természetesen vannak helyezések is, egyéni első, második és harmadik díjat osztottunk ki, valamint volt csapatverseny is. Az egyéniek serleget kapnak, a csapatok oklevelet, és van egy vándorserleg is, amely tavaly került hozzánk, és minden évben a csapatverseny nyertese viheti magával – tudtuk meg az elnöktől, aki arról is beszámolt, hogy a versenyt támogatta Kishegyes község önkormányzata, a kishegyesi helyi közösség, a Montel Kft. és a Rica zöldséges.

Kishegyes Község Rokkantnyugdíjasainak Egyesülete az idei évre még két programot tervez. Novemberben előadást tartanak az infarktusról, valamint decemberben ünnepséget szerveznek a rokkantak világnapja alkalmából.

Nyitókép: A mostani versenyen mintegy negyvenen vettek részt (Lakatos János felvétele)