2024. május 9., csütörtök

Növekedett a költségvetés

Ülésezett a kishegyesi községi képviselő-testület

Tegnap délelőtt megtartotta 37. rendes ülését Kishegyes község képviselő-testülete jelenlegi összetételében. Az ülésnek mindössze 6 napirendi pontja volt, amelyek közül a leglényegesebb a községi költségvetés módosítása volt. Juhász Bálint, a testület elnöke elmondta a médiának, hogy nagy jelentősége volt a mostani ülés napirendjeinek.

– Elfogadtuk az idei költségvetés módosítását, ami az intézményeink, projektjeink működésének folytonossága, lezárása szempontjából fontos. Ezenkívül jellemzően oktatási kérdésekkel foglalkoztunk, megalakult a helyi szülői tanács, amelyet minden évben kinevezünk az adott iskolaévre. Illetve minden évben ebben az időszakban szoktuk elfogadni a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény tavalyi évi jelentését, valamint az idei munkatervét. Nagyon fontos napirendi pontok voltak, hiszen csaknem 400 gyermek jólétéről szól a jelentés és a terv. Ezt megvitattuk, elfogadtuk, ami megteremtette az évi működésének a feltételeit – fogalmazott Juhász Bálint.

A községi költségvetés módosításának köszönhetően 30 millió dinárral növekedett a költségvetés, így most az éves költségvetés 1 milliárd 161 millió dinárt tesz ki. A növelésre azért volt szükség, hogy biztosítsák a közintézmények zavartalan működését az év végéig, valamint az energiahatékonysági pályázathoz 5 millió dinár önrésszel járul hozzá az önkormányzat.