2024. május 9., csütörtök

Miénk itt a tér

Átadták Kishegyes új főterét és a felújított művelődési központot

Kishegyes központja az elmúlt időszakban igen komoly változáson ment keresztül. Új főteret kapott a település, megújult a színházterem, valamint felújították, átépítették a régi szövetkezeti otthont, amely most a közösségi és a művelődési központ szerepét tölti be. A sok újdonságot szombaton a Hegyesi LITERAtúra irodalmi rendezvénysorozat keretében adták át. Az átadási ünnepséget jelenlétével megtisztelte Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára is, aki elmondta a médiának, hogy a magyar állam a kezdetektől támogatta a helyiek ötletét.

– A határon túli magyarság művelődési életében általában kiemelkedő szerepet játszik a Vajdaság. Nagyon sok olyan egyesület van, amelyik a múltban és a jelen korban is mindig ott van a művelődési eseményeknél, meghatározza a magyarság kulturális életét, valamint irányítja, koordinálja azt. A kishegyesiek ebből a szempontból is kiemelkedő szerepet visznek, ők már az ’50-es években létrehozták a művelődési házat, a Petőfi Sándor Közösségi és Magyar Művelődési Központot, amely nemcsak Kishegyesnek, hanem a környékbeli magyarságnak is egy fontos intézménye volt. 2000-ben elveszítették ezt az épületet, majd hosszas harc után vissza tudták nyerni. Akkor határozták el, hogy felújítják. A magyar kormány az ötlet mellé állt, és 548 millió forint támogatással sikerült az egész épületet kívül-belül felújítani. A könyvtár új helyet kapott, a civil szervezetek, az ifjúság szervezetei, a motorosok például és más szervezetek is önálló otthonra leltek itt – nyilatkozta az államtitkár. Arról is szólt, hogy kisebb-nagyobb rendezvények lebonyolítására kiemelten jó helyszín a művelődési központ és az újonnan kialakított tér.

Potápi Árpád János köszöntőbeszédet mond (Lakatos János felvétele)

Potápi Árpád János köszöntőbeszédet mond (Lakatos János felvétele)

– Reméljük, hogy tényleg színfoltja lesz ennek a településnek ez a művelődési központ – fogalmazott Potápi Árpád János.

Az ünnepi átadón felszólalt Juhász Bálint, Kishegyes község képviselő-testületének elnöke, elmondta, hogy a közösség máris birtokba vette az új épületegyüttest.

– Ez nemcsak egy beruházás, egy megvalósult tervezet, hanem egy szimbólum. A kitartás, a közösségi erő és a megújulás képességnek a szimbóluma. Nagyon sokáig hányattatott sorsú volt az épület, mire visszaszereztük a közösség tulajdonába. Jelenleg önkormányzati tulajdon és a helyi közösség használja. Azért a közösségi erő szimbóluma, mert az a közösség, amely meg tud valósítani egy ilyen projektumot, az egy erős közösség. Nagyon fontos tény, hogy gyakorlatilag már ebben a pillanatban minden zegzuga ki van használva az épületnek. Vajdaság egyik legjobb táncegyüttese a miénk, jelentős utánpótlással, s most méltó próbatermük és ruhatáruk van. Emellett a könyvtárunk ideköltözött, mintegy 20 ezer kötettel, és a Dévics Imre 60 éves múltra visszatekintő művészkolónia is otthont kapott, akárcsak a civil szervezetek és az ifjúsági klub. A településen egy központi teret hoztunk létre, ahol rendezvényeket lehet tartani. Arra invitálom a kishegyesieket és a környékbelieket, hogy lakjuk be és használjuk ki ezt a teret – fogalmazott Juhász. Hozzátette, az elmúlt pár hétben már több rendezvénynek is helyszínt biztosított a tér, s reméli, ez a jövőben is így folytatódik. Az épületkomplexum részét képezi egy 300 fős színházterem, amely teljesen megújult. Az elnök arról is szólt, hogy a projektumot teljes mértékben Magyarország kormánya finanszírozta.

– Fontos tény, hogy Magyarország Kormányára 2010-től számíthatunk. Hallgatnak a helyi prioritásokra, meghallják a határon túli magyar közösségek hangját. Köszönetet mondanék Pásztor István elnök úrnak, aki a kezdetektől felkarolta ezt a projektumot, és természetesen a magyar kormánynak, hogy forrást tett hozzá. 2009-ben szereztük vissza az épületet, és elkezdtük felújítani a színpadot, a színpad technikát, a Magyar Nemzeti Tanács segítségével, valamint saját forrást is mozgósítottunk. Viszont ahhoz, hogy átfogóan, és ilyen minőségben meg tudjuk újítani a teret és az épületegyüttest, ehhez szükség volt Magyarország kormányának támogatására – mondta Juhász.

Nyitókép: Átadóünnepség az új főtéren (Lakatos János felvétele)