2024. október 13., vasárnap

A Vöröskereszt hete

Kishegyes községben ifjúsági programokkal ünnepelnek

Kishegyes községben a Vöröskereszt hete elnevezésű országos rendezvénysorozat keretében a gyerekek, illetve a fiatalok kerülnek a középpontba. Fontányi Andor, a községi szervezet titkára arról számolt be lapunknak, hogy a programok az egész községet érintik.

– Az állandó programok és tevékenységek mellett ezen a héten három kiemelkedőbb eseményt szerveztünk. Az egészségklubunkat május és június hónapban áthelyeztük az iskolákba, vagyis célcsoportunk az iskoláskorú gyerekek, szüleik és tanáraik. A szeghegyi általános iskolában az érzelmi intelligenciáról hallhattak előadást a jelenlevők. Csütörtökön a véradók országos napján egy központi eseményt tartunk szintén Szeghegyen. Erre azokat az általános iskolás diákokat várjuk, akik részt vettek A vér életet jelent című pályázaton. Az ő munkáikból készítünk kiállítást, valamint jutalmazzuk a legjobb alkotásokat. Ezt a programot összekötöttük egy gyalogtúrával, ami szintén az egészséges életmódhoz kapcsolódik. A kiállításmegnyitót követően elsősegély-bemutató is lesz, amire várjuk azokat a diákokat, akik a község három iskolájában jelentkeztek erre a képzésre. E hét szombatján kirándulást szervezünk a hátrányos helyzetű alsós diákok részére. Olyan tanulókról van szó, akik nem tudnak eljutni az iskolák által szervezett költségesebb kirándulásokra. Velük egy egynapos Palics–Szabadka-kirándulás teszünk, amit a majálisozáson befolyt adományokból valósítunk meg – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy 45 iskolás vehet részt a kiránduláson, valamint a kísérő tanáraik és néhány önkéntes.

Összesen 67 személy fér el az autóbuszban, de ez a szám még bővülhet, mert a Vöröskereszt mikrobuszát is használni tudják, ha szükséges. Fontányi arról is szólt, hogy a humanitárius majálisozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A Vöröskereszt az idén kezdett bele olyan humanitárius programok szervezésébe, amelyeknek kimondottan a gyűjtés a céljuk. Ebbe aktívan bekapcsolódtak a helyi vállalkozók és más civil szervezetek is, és remélhetőleg a történetnek hasonlóan sikeres folytatása lesz.

– A majálisi kezdeményezés nagyon jól sikerült, mivel ilyen sok gyermeket tudunk kirándulásra vinni. A szervezetünk kezdeményezésére érkezett reakciók is pozitívak. Bízom benne, hogy ezzel az akcióval felhívjuk a községbeli vállalkozók és magánszemélyek figyelmét, hogy számtalan mód és lehetőség adódik még a közösség megsegítésére. Jelen esetben pozitív élményről, tapasztalatról és tudásszerzésről van szó a Vöröskereszt közreműködésével – mondta a titkár, majd azzal folytatta, hogy az egész kezdeményezés nem jöhetett volna létre a szervezet önkénteseinek a munkája nélkül. Szavai szerint az ő érdemük az akció sikere, ezért köszönet jár nekik.