2026. április 12., vasárnap

Kishegyes

Első délvidéki családkongresszus

Pénteken délután 16 órakor a kishegyesi Kátai-tanyán hét országból mintegy ötszáz résztvevővel megkezdődik az első délvidéki családkongresszus. A megnyitón a tervek szerint beszédet mondanak Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke, Soltész Miklós családügyért felelős államtitkár, Marko Rovčanin kishegyesi polgármester, dr.

Élményfürdő tanyai módra

Az idén másodszor szervezett táborozást a kishegyesi Welker-tanyán az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület. Idén ez az eddigi legtömegesebb: összesen 186 gyerek van a táborban, a tábort kiszolgáló személyekkel mint kétszázan vannak.

Anna-napi rendezvényáradat

Fesztiválokkal is vetekedő rendezvénysorozattal zajlott le a hét végén Kishegyesen az Anna-napok ünnepség. A templombúcsú napja alkalmából a kilencvenes évek elején kezdett rendezvényeket szervezni a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület.

Minden, ami a hétköznapjainkhoz szükséges

Hagyomány lett Kishegyesen, hogy a búcsúnapi és a búcsúvasárnapi szentmiséket az az évben felszentelt fiatal papok szolgáltatják, rendszerint az esperesi kerület papjaival. Búcsú napján, Szent Anna napján és a búcsúvasárnapi ünnepi szentmisén is Zsúnyi Tibor újmisés vállalta a prédikációt, s Anna-napján a szülői, nagyszülői példamutatásról beszélt, tegnap pedig a Miatyánk imádság értelmezéséről tartott beszédet, kiemelve, hogy amikor a mindennapi kenyerünkért fohászkodunk, arra kérjük Istent, adja meg nekünk mindazt, ami hétköznapjainkhoz sz...

A keresztény nagycsalád oltalmazója

A katolikus egyház július 26-án emlékezik meg Szent Annáról, Jézus Krisztus nagyanyjáról, azon a napon, amikor a legenda szerint meghalt. Tisztelete a korai keresztény időkben kezdődött, de problematikusnak számított, mert az újszövetségi kanonizált szent iratok egyike sem említi.

A felvásárlás csak csepp a tengerben

A múlt hét végén hirdette meg az állami árutartalék a búza felvásárlását 20 dináros áron, és természetesen érdekelt bennünket, hogy az állam részéről történő (egyébként nem nagy) felvásárlás hogyan érintette a kishegyesi termelőket.