2026. április 12., vasárnap

Kishegyes

A fajtaelismerés jegyében

A hét végén, június 7-én és 8-án és 9-én tartják meg Bácsfeketehegyen a meggynapot és falunapot. Az idei rendezvényeknek külön hangsúlyt ad, hogy tavasszal, nyolc év kutatási eredményeinek köszönhetően, a bácsfeketehegyi fekete meggy megkapta a fajtaelismerést.

Határutak rendezése

Pénteken a nemrég alakult Kishegyesi Termelői Klub túlesett első akcióján, a főbb határutak rendezésén. A klub tagjai megtárcsázták az utakat, majd rögtörővel elsimították, jelentősen javítva ezzel azok járhatóságát.

Ballagás Kishegyesen

Az idén ötven nyolcadikos diák búcsúzott el ünnepélyesen az általános iskolától Kishegyesen. A ballagókat hagyományosan a hetedikes diákok és Molnár Márta igazgatónő búcsúztatták el a zsúfolásig megtelt színházteremben.

Törődés, megértés, szeretet

A Kishegyesi Nők Fóruma, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete és az Észak Bácskai Homokhát Kistérség nyert nemrégiben európai pályázatot a falugondnoki szolgálat népszerűsítésére Vajdaságban. A projektnyitó konferenciát tegnap tartották meg Kishegyesen, amelyen vázolták az eddigi magyarországi és vajdasági (kishegyesi, horgosi és kispiaci ) tapasztalatokat az idősek védelmében.

Járdát kap a Sport utca

Nem sok jót hozott a gázvezeték lefektetése a kishegyesi Sport utcában. A szűk utcában ugyanis a vezeték lehelyezésekor a járda az utca egy részén tönkrement, a másik részen meg betemették a felgyülemlett földdel.

Tartós megoldásra várva

Kishegyesen, valamint a község másik két településén, Bácsfeketehegyen és Szikicsen is legalább negyven-ötven éve működik szeméttelep. Létrehozásuknak nem kerítettek nagy feneket: volt a birtokoknak a falvak közelében egy-egy szabad parcellája, és közmegegyezéssel oda kezdték lerakni a szemetet.