2024. május 9., csütörtök

Legyek és legyeskedés a vasárnapi ősbemutatón

Adán színjátszó tábort tartanak a gyerekeknek a színházteremben

Az adai Szarvas Gábor Könyvtár szervezésében egyhetes színjátszó tábor tartanak adai, moholi és törökfalui nyolc és tizenöt év közötti gyermekek részvételével, akik az Aki bújt, aki nem című darabot viszik színre a szegedi Drubina Orsolya teatrológus vezetésével. Hétfőtől vasárnapig tart a bejárós tábor Adán a színházteremben, ahol javában zajlanak a próbák tizennégy gyermekkel. A tábor zárásaként vasárnap 11 órától mutatják be a darab ősbemutatóját a nagyközönségnek a színházteremben, ahova szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Mára arra jutottam, hogy a gyerekeknél kreatívabb alkotótársak nem nagyon vannak, ezért az én sajátos technikám az, hogy hozok egy történetmagot, és azt utána együtt fejlesztjük tovább, együtt fejezzük be a történetet. Az idén itt, Adán is ugyanez történik. Az együtt alkotás és tanulás a legjobb ebben a táborban – mondta Drubina Orsolya, aki már tíz éve tart vajdasági gyerekeknek színjátszó táborokat. – A táborban a drámajátékok számomra jelentősebbek, mint maga az előadás, amit létrehozunk, mert ezek során a gyerekek sokkal jobban kötődnek egymáshoz, megismerik egymást és a saját lehetőségeiket, önismeretre tesznek szert. Ezek a játékok hozzájárulnak a szocializációs hátterük fejlődéséhez, amivel könnyebben kötődnek egymáshoz, a feladataikhoz és a lehetőségeikhez. Az önbizalom fejlesztésében otthonosan érzem magam, de itt ezeknek a gyerekeknek nincs erre szükségük. Fontos számomra a tiszta beszéd és a beszédkészség fejlesztése is, amivel szintén nincs probléma, de a játékok során erre mindig külön hangsúlyt fektetek – hallottuk a teatrológustól, aki a darabról elárulta, hogy a történet a legyeskedésről szól, átvitt értelemben is, miután a lányok és a fiúk egymás közelségének problematikáját emelték be. Emellett a házilegyek neveléséről, a darab fordulópontján ugyanis kiderül, hogy a kisgyerekek maguk is legyek egy kínai hölgy éléskamrájában, és onnan próbálnak megszabadulni.

A bejárós színjátszó táborban tizennégy kisebb-nagyobb gyermek vesz részt Adáról, Moholról és Törökfaluból. Az adai Mrkšić Zara kilencéves, és már nagyon várta, hogy részt vegyen a táborban. Elmondta, hogy nagyon jó és érdekes a színjátszó tábor, ahol néha játszanak, illetve dolgoznak az előadáson. Bevallotta, azért akart jönni a táborba, mert ha nagy lesz, akkor színész- és énekesnő szeretne lenni. A tizenegy éves Kiss Márk, aki szintén adai, megjegyezte, hogy nagyon sokféle játékot játszanak a táborban, ahova édesanyja biztatására jelentkezett, mivel már négy éve rendszeresen szaval, és jó képességei vannak a színjátszáshoz. Az előadásról elmondta, hogy a történet egy szellemkastélyban játszódik, és egy kínai nő meg akarja őket főzni, mivel ők legyek.

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele