2024. május 9., csütörtök

Életműdíjas Csonka Katica népdalénekes

Adán átadták a községi képviselő-testület nyilvános elismeréseit és a polgármesteri köszönőleveleket – A hétvégén az Ada-nap alkalmából változatos programok várják a vendégeket

Ada község napja, július 2-a alkalmából pénteken díszülést tartott a községi képviselő-testület a községházán, ahol Tóbiás József képviselő-testületi elnök és Bilicki Zoltán polgármester átadta a kitüntetetteknek a 2023-as községi elismeréseket és a polgármesteri köszönőleveleket. A díszülésen a képviselő-testület tagjai mellett részt vettek a helyi önkormányzat, a községi közintézmények és a közvállalatok, az állami szervek és az egyházak képviselői, Ada község díszpolgárai, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője és a környező önkormányzatok képviselői.

Az adai képviselő-testület díszülését Tóbiás József, a testület elnöke nyitotta meg, és ő mondott ünnepi köszöntőt: – Fontos számunkra ez az ünnepnap. Ilyenkor megemlékezünk városunk nagyjairól, meghatározó történelmi pillanatokról, díjakban részesítjük azokat a felnőtteket és fiatalokat, akik a mögöttünk lévő periódusban kiváló munkát végeztek vagy kimagasló eredményeket értek el. Hála istennek, van kit kitüntetnünk és díjaznunk, így van ez ma is. Ma is az élet különböző szféráiból vannak díjazottjaink. Vannak kiváló sportolóink, művészeink, és ma életműdíjat is átadunk, illetve egy családot díjazunk példaértékű közösségi munkájáért – mondta a községi képviselő-testület elnöke.

A képviselő-testület Ada község napja alkalmából öt díjat adományozott azoknak a helybeli személynek, akik tevékenységükkel hozzájárultak a község fejlődéséhez és fejlesztéséhez. Ada község Életműdíjában részesült az adai Csonka Katica – Ilonka néni népdalénekes, aki immáron hatvan éve öregbíti Ada község hírnevét magyar nóták, népdalok éneklése és tanítása által. Díjazottja számos vetélkedőnek és aktív vezetője több asszonykórusnak, ahol ma is tiszta szívvel és lelkiismeretesen tanítja vidékünk népdalait. A díjazott 1944-ben született, 1962-től az Újvidéki Rádióban énekelt magyar nótákat. A népdalok szeretetét a moholi Zélity Klári nénitől kapta, akitől számos moholi, illetve Ada környéki népdalt tanult meg, és tagja volt az általa vezetett népdalkórusnak is. Az 1991-ben alakult Vadvirág Hagyományápoló Kör asszonykórusának alapító tagja és vezetője. Az asszonykórus számos vajdasági és anyaországi elismerésben részesült, köztük Bodor Anikó-díjban.

Ada község Pro Urbe díját az adai Zombori Péter tamburaoktató kapta népzenei munkásságáért és a fiatal tanítványokkal való lelkiismeretes foglalkozásáért, amelynek eredményeként tanítványai számos elismerést és díjat szereztek hazai és külföldi versenyeken. Pro Urbe díjban részesült az adai Lévai család, József és Beáta, valamint gyermekeik, Balázs és Lili, akik az önzetlen és lelkiismeretes közösségi tevékenységükért a katolikus egyházban, a Szentháromság Gyermekkórusban, a Vadvirág Hagyományápoló Körben, az adai általános iskolában és a zeneiskolában végzett segítőkész önkéntes munkájukért vehették át az elismerést.

A fiatalok alkotótevékenységének elismeréseként az idén Ada község Iuventus Pro Urbe díjában részesült négy fiatal: Strahinja Gerić, Lengyel Csaba, Göblös Gergő és Tápai Ákos. A moholi Strahinja Gerić a Novak Radonić Általános Iskola és a Bartók Béla Zeneiskola tanulójaként érdemelte ki az elismerést a tanulmányai során elért kitűnő eredményért, illetve a különböző zenei versenyeken szerzett díjakért. Az adai Lengyel Csaba, Göblös Gergő és Tápai Ákos, a Cseh Károly Általános Iskola tanulói a World Robot Olympiad International Final 2022 elnevezésű világbajnokságon való részvételért és a szerbiai WRO történetének eddigi legjobb helyezéséért részesültek a díjban. A Iuventus Pro Urbe díj kitüntetettjei a plakett mellett pénzjutalomban is részesültek.

Ada község napja alkalmából Bilicki Zoltán polgármester köszönőlevelet adományozott négy személynek és egy egyesületnek, akik, illetve amely az elmúlt időszakban tevékenységükkel példát mutattak a közösségnek. Tóth Dorián, az adai Bartók Béla Zeneiskola tanulója a rangos gitárversenyeken elért kimagasló eredményeiért részesült köszönőlevében. Báthory Anna, a moholi Novak Radonić Általános Iskola tanulója a különböző szintű iskolai versenyeken és a labdarúgásban elért kiemelkedő eredményeiért vehette át a köszönőlevelet. A Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet tízéves fennállásának alkalmából a környezetvédelem területén nyújtott munkájáért részesült elismerésben. A köszönőlevelet Báity Ferenc, a szervezet elnöke vette át. Az adai Makra Sándor köszönőlevelet kapott önkéntes rádióamatőri munkájáért, valamint a rádióamatőr tevékenység oktatásáért a fiatalabb korosztályok számára. Végezetül polgármesteri köszönőlevelet vett át az adai Király Kata, a Halász József Női Kézilabdaklub utánpótlás játékosa, akit az U12-es országos bajnokságon a legjobb játékosnak választottak meg.

Ada község napja alkalmából szombaton és vasárnapig művelődési, szórakoztató és kulináris rendezvénysorozat várja a vendégeket Adán a helyi önkormányzat jóvoltából. Szombat délután az adai sétányon kirakodóvásár, zenés-táncos műsor és este koncertek várják az érdeklődőket. Vasárnap az adai lóversenypályán főzőversenyt, oldtimer-találkozót és országos ügetőversenyt tartanak.

Nyitókép: A díjazottak az önkormányzat vezetőivel (Fotó: Csincsik Zsolt)