A Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége a falugazdász-hálózattal csütörtökön este Adán tartott mezőgazdasági lakossági fórumot mintegy nyolcvan helyi és környékbeli gazdálkodónak az ágazatot érintő témákról, aktualitásokról, támogatásokról, pályázatokról és intézkedésekről. Az adai községháza dísztermében megrendezett fórumon Rigó Flórián, a VMSZ községi szervezetének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Majd Tóbiás József, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, a szerbiai parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke és Tóth Zoltán tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, valamint Nagy Miklós, a VASZ elnöke tájékoztatta a gazdákat az aktuális tudnivalókról.
Tóbiás József kiemelte, hogy a napokban a médiában megjelent hírek pánikot keltettek a termelők körében a 18 000 dináros hektáronkénti területalapú támogatással, mégpedig a számlákkal történő igazolással kapcsolatban. Elmondta, hogy a területalapú támogatást műtrágya-, vetőmag- vagy növényvédőszer-számlákkal lehet majd lefedni, amire öt hónapjuk lesz a termelőknek, miután megkapták a végzést és az átutalást. Hangsúlyozta, hogy a három tétel közül nincs meghatározva a számlák részaránya, bármelyik átadható igazolásként, akár egyfajta számlával is igazolható a támogatás. Rámutatott, hogy egyes kultúráknál probléma lehet az igazolással. Például a herénél, amelyet már évekkel korábban vetettek, és kevesebb műtrágyát és növényvédő szert használtak. Ezért azt javasolta, hogy ebben az esetben, ha termesztenek más növényi kultúrát, akkor használják fel az onnan származó számlákat, mert a területalapú támogatás igazolásánál az összeg a lényeg.
A VMSZ parlamenti képviselője rámutatott, hogy megoldódni látszik a tejkrízis, amely a Kína és az Európai Unió közötti gazdasági harc következménye. Elmondta, hogy a mezőgazdasági minisztérium 5 dinárral javasolta növelni a tej felvásárlási árát, amiről még nem született végleges döntés. A minisztérium cserébe azt ígérte a tejfeldolgozóknak, hogy piacot biztosít számukra az egyik legnagyobb országos kereskedelmi láncon keresztül, amelyik nagy mennyiségű hazai tejterméket vásárol fel, valamint jelentős mennyiséget exportálnak Macedóniába is. Hozzátette, hogy jószágok esetében maradtak a tavalyi támogatási összegek a törzsállománynál és a hizlalásra szánt állatoknál is. A törzsállománynál a szarvasmarhákra 55 000 dinár, a sertésekre 18 000, juhokra és a kecskékre 10 000 dinár támogatás jár egyedenként. A hizlalt sertésre 1500 dinárt, a bárányokra 3000 dinárt, a hízómarhákra 22 000 dinárt fizetnek egyedként. Felhívta a termelők figyelmét, hogy a mezőgazdasági minisztérium költségvetésében a vidékfejlesztési támogatást a duplájára, 12,8 milliárd dinárral növelték, amiből a gazdák a tevékenységükhöz szükséges eszközöket vásárolhatnak.
Tóth Zoltán elmondta, hogy a tartományi mezőgazdasági titkárság március közepétől és áprilisban jelenteti meg a pályázatokat a mezőgazdaság támogatására. Az idén mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre mintegy 4 milliárd dinár vissza nem térítendő támogatást biztosítanak a gazdáknak. A titkárság 27 pályázatot jelentet meg. A pályázatok a kis- és közepes gazdálkodókat célozzák meg, a támogatások több területet ölelnek fel, az öntözésfejlesztéstől az állattenyésztésen, a farmi felszerelés és a kapcsolható eszközök beszerzésén át a feldolgozóipari beruházásokig. A pályázatoknál a vissza nem térítendő támogatás összege általában 60 százalékos, de ennél magasabb is lehet.
A tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes tájékoztatja a termelőket a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hitelpályázatairól is. Az alap az idén is 13 hitelvonalat hirdetett meg, megközelítőleg 700 millió dináros keretösszeggel. A hitelek egyszázalékos kedvezményes kamatlábbal, ötéves futamidővel és tizenkét hónapos türelmi idővel igényelhetők márciustól októberig. Az igényelhető összeg 300 000 dinártól 7 millió dinárig terjedhet.
Nagy Miklós a termelők érdekvédelme érdekében a mezőgazdasági gazdasági kamara mielőbbi létrehozását sürgette a lakossági fórumon. Hangsúlyozta, hogy a kamara létrehozása és működése alapvető feltétele annak, hogy rend legyen a szerbiai mezőgazdaságban. Beszámolt a mezőgazdasági miniszternél lezajlott meghallgatásról is, valamint hangsúlyozta, hogy a falugazdász-hálózat mindent megtesz a termelők érdekében, és segíti a munkájukat, hogy mielőbb megkapják a támogatásokat. Megjegyezte, hogy a húsz falugazdász évente valamivel több, mint 13 000 gazdával tartja a kapcsolatot a 40 000 ügyfélfogadáson keresztül. Ennek eredményeként 6 milliárd dinár az a támogatási összeg, amit a falugazdászok lekértek, és megérkezett a termelőkhöz.
Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele



