2024. június 20., csütörtök

Piri néni kocsmája átváltozik

Törökfaluban többfunkciós közösségi központtá alakítják át az egykori vendéglőt

Ada község önkormányzata 2019-ben megvásárolta Törökfaluban az egykor Piri néni kocsmája néven ismert éttermet és rendezvénytermet, amelyet még abban évben elkapott használatra a Mezei Pacsirta Hagyományápoló Egyesület. Ada község önkormányzata azt tervezi, hogy a törökfalui nyugdíjasok és a helyi színjátszók számára felújítja az épületet, amelyben többfunkciós közösségi központot alakít ki. Bilicki Zoltán adai polgármester bejelentette, hogy májusban megkezdődik az épület felújítása az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium 20 millió dináros pályázati támogatásának köszönhetően az elkészült tervdokumentáció alapján. 
– Ada község önkormányzata sikeresen pályázott 20 millió dináros támogatásra az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumnál a törökfalui projektumra. A célunk a projektummal az, hogy a Törökfaluban található, egykor Piri néni kocsmája néven ismert épületet felújítsuk, mivel elkészült a tervdokumentáció, valamint az önkormányzat már saját forrást is betervezett a költségvetésbe a jövő évre. A tervünk, hogy megközelítőleg 40 millió dinárból teljesen felújítsuk ezt az épületet a helyi nyugdíjasok és az amatőr színjátszók számára. Valójában egy többfunkciós központot szeretnénk teremteni a törökfalui közösségi élethez. A minisztériumi támogatásból finanszírozzuk a beruházás idei részét, míg az önkormányzat által tervezett 20 millió dinárt a 2025-ös évre irányoztuk elő. A terveink szerint a munkálatok május első felében megkezdődnek. A befejezését 2025 kora tavaszára tervezzük. A felújított épületben helyet kap egy kisebb színházterem, amely fellépések lebonyolítására lesz megfelelő. A létesítmény ugyanakkor bál- és rendezvényteremként is működhet, valamint kisebb megbeszélések helyszínének is alkalmas lesz – nyilatkozta Bilicki Zoltán. 

Nyitókép: Látványterv