2024. október 16., szerda

Sorban állás a falugazdász-irodánál

Adán és Moholon sok termelő kér segítséget a falugazdásztól a területalapú állami támogatás igényléséhez

Az adai és moholi falugazdász-irodában a január és a február a teljes munkaidős és sorban állásos időszak volt a gazdák számára – tudtuk meg Világos Valéria helyi falugazdásztól. Elmondta, hogy közel hatszáz termelő jár be az irodába, egyesek évente egyszer-kétszer, mások havonta. Viszont február elsejétől, amikor megkezdődött a hektáronkénti 18 000 dináros területalapú állami támogatás igénylése, már legalább kétszázötven termelő kérte a segítségét. Kiemelte, hogy Ada községben a gazdálkodók igénylik a támogatásokat. Ezekre sokkal jobban odafigyelnek, mint az előző években, illetve felkészülnek rájuk. A falugazdász megjegyezte, hogy a területalapú állami támogatást február 29-ig igényelhetik a gazdálkodók a megművelhető földterületre.

– Február folyamán megkezdődött a területalapú támogatást igénylése, ami semmivel sem egyszerűbb, mint a tavalyi. Azt hittük, hogy a tavalyi évünk volt a legnehezebb az e-Agrarba való bejegyzés miatt. Viszont úgy látszik, hogy az idei még nehezebb, mert most nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen területeket ültetnek be a gazdák – magyarázta Világos Valéria. – Figyelni kell, hogy az adott területen van-e erdős és lápos rész, mert azt ki kell vonnunk a megművelhető területből. Figyelni kell a gazdának a vetési kultúrát, hogy pontosan azt ültessék az adott parcellába, amit beterveztek. Ha véletlenül nem kel ki a növény, vagy valami más probléma jelentkezik, azt egész évben be lehet jelenteni, sőt 30 napon belül kötelesek is bejelenteni bárminemű változást. A határidőkre nagyon oda kell figyelni, mert az idén nagyon szűkös az idő, illetve februárban még soha nem igényeltük a területalapú támogatást. Ez az első év, hogy erre ilyen korán kerül sor. Sajnos nagyon sokan nem is tudják. Ha felteszem az internetre, azt sokan nem is olvassák el, mert nincs internetük. Az idén sokan emiatt fognak lemaradni a támogatásról, mert a megszokás az volt, hogy március 1-jétől lehet igényelni a támogatást. Az idősebb korosztály most is úgy gondolja, hogy ez majd márciusban lesz – mutatott rá a falugazdász.

– A támogatáshoz a gazdaság bejegyzését először meg kell újítani, úgy tudjuk igényelni a támogatást. A támogatás igénylése tényleg néhány kattintás, viszont a vetéstervnél van olyan gazdaság, ahol órákba telik, mire kicseréljük a kultúrákat. Ezt frissíteni kell a támogatás igényléséhez. A bérelt földeknél az igényelheti a támogatást, aki megműveli a területet. Ugyanakkor a bérelt állami földekre, amelyek nem kötöttek a jószágtartáshoz, szintén igényelhető a támogatás. A szántóföldekre és gyümölcsökre is lehet igényelni a területalapú támogatást, de nem lehet legelőkre, erdőkre és tanyahelyekre, arra figyeljenek oda a termelők, hogy ezekre a területekre ne igényeljék – hívta fel a figyelmet Világos Valéria.

Minden gazdálkodót arra biztatott, hogy pontos adatokat adjanak le, hogy elkerüljék a szankciókat. Megjegyezte, hogy tavaly is voltak ellenőrzések, amelyek alkalmával kiderült, hogy a vetésterv nem egyezett, vagy beültették a portát, ahol épület is van, ezért emiatt passzív státuszba helyezték a termelőket. A falugazdász azonban egyelőre nem tudta megmondani, mi lesz azokkal, akik tévedésből pontatlan információt adtak meg, és módjukban lesz-e pontosítani az adatokat.

– A termelők egy kicsit idegenkednek a számítógéptől és az e-Agrar használatától, nem szokták még meg. Sokszor a fiatalabb generáció is hozzám jön, hogy segítsek nekik a támogatást átadni vagy a vetést felújítani. A rendszer aránylag jól kezelhető és gyorsan működik, ahhoz képest, hogy tavaly minden kérelem leadásánál 15 percet kellett várni, hogy egyáltalán be tudjunk lépni a rendszerbe. Most az a hátráltató, hogy mivel nagy a pénzösszeg, nem merik átadni, nehogy hibázzanak – hallottuk a falugazdásztól.

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele