2024. október 13., vasárnap

Külföldről is hazajárnak keresztelni, házasodni

Adán a templomkerítés felújítására fordítják a közelgő egyházi bál bevételét

Az adai Szentháromság Katolikus Plébánia közzétette a 2023-as statisztikai adatokat a keresztelésekről, a házasságkötésekről, az elhunytakról, az elsőgyónókról, elsőáldozókról, bérmálkozókról, a hitközségi befizetésekről és a szentáldozásokról. Ft. Szungyi Károly adai esperesplébános elégedetten újságolta, hogy a 2023-as számadatok arányaiban jobbak, mint a 2022-es esztendő statisztikája. Megjegyezte, hogy az általános drágulás miatt az egyházmegye megemelte a szentmisék díját, valamint magasabb lett a hitközségi befizetésre javasolt éves összeg is. Továbbá kiemelte, hogy hamarosan megtartják az egyházi bált, amelynek bevételét a templomkerítés felújítására fordítják.
– Az elmúlt évben 64 keresztelés volt, 2022-ben 68 gyermeket kereszteltünk. Bár ez néggyel kevesebb, de a temetések száma 2022-ben 163 volt, 2023-ban 126, ami 37-tel kevesebb elhunytat jelent. A számadatokkal arányaiban nézve elégedett vagyok, mert szép számban voltak keresztelők. Már az idei év is jól indult, mivel öt-hat keresztelést jelentettek be. Így a tél és a tavasz folyamán is elég sok keresztelés lesz – magyarázta ft. Szungyi Károly. – A múlt évben a 64 kereszteltből 33 fiú és 31 leány. Törvényes házasságból, vagyis egyházilag rendezett házasságból 36 gyermeket kereszteltünk. Csak polgári házasságból 18 gyermeket, törvénytelen házasságból pedig, akik még polgárin sincsenek megesküdve, 10 gyermeket. A vidékünkön nagyon fontosnak tartják az emberek megkeresztelni a gyermekeket. Sok a kereszteltekből külföldön él, de hazajönnek a szülők, mert itthon szeretnék megkeresztelni a gyermekeiket. Ez jó dolog, mert valahol számíthatunk rá, hogy a későbbiek folyamán, legalábbis reményeink szerint, visszajönnek, és itthon fognak élni, bár ezt biztosra nem vehetjük. Adán szinte minden családnál meg vannak keresztelve a gyermekek, elenyésző azoknak a száma, akik nincsenek. Ez a hittanosok számán is látszik az iskolában, ahol szinten minden gyermek jár hitoktatásra. Az elmúlt esztendőben mindössze 20 házasságkötés volt, 2022-ben 41 esküvőt tartottak. Ez a koronavírus-járvány következménye, ami miatt elmaradtak az esküvők, majd ezeket 2022-ben pótolták. Bár mindössze 20 esküvő volt, de többen vannak köztük olyanok, akik külföldről hazajöttek, és itthon kötötték meg a házasságot. Már erre az évre is szép számban jelentettek be esküvőket, és sokan külföldről jönnek haza. Visszatérve az elhunytakra, számuk tavaly 126 volt, közülük 66 férfi és 60 nő. Mindössze 21-en vették fel a betegek szentségét, szentségek nélkül 105-en voltak. A legfiatalabb elhunyt 39 éves volt, a legidősebb 101 éves. Az elmúlt esztendőben 55 elsőgyónónk, 43 elsőáldozónk és 63 bérmálkozónk volt. Az éves szentáldozások száma tavaly 21 920 volt, míg 2022-ben 21 160 – mondta az esperesplébános.
A Szabadkai egyházmegye hatóságainak döntése értelmében január elsejétől az egyéni hozzájárulásoknál új díjszabás lépett érvénybe. Ez nem tér el lényegesen az előzőtől, de megdrágult a szentmise díja 1500 dinárra, és 3000 dinárt javasolt az éves hozzájárulásra a családi lapra, vagyis a hitközségi befizetésre – tudtuk meg ft. Szungyi Károly esperesplébánostól. 
– A családi lapra adományként 1218 befizetés volt az elmúlt évben, 2022-ben szinte ugyanannyi, 1216. Régóta az a szabály, hogy egy napi napszám az éves családi adomány, ami körülbelül 3000 dinárt tesz ki. Természetesen a kisnyugdíjasoknak kevesebbet kell fizetni. Az általános drágulás miatt az egyház is rákényszerült, hogy emeljünk a díjszabáson. Az püspök úr, az egyházi hivatal, pontosabban a gazdasági tanács és a konzultori testület határozzák meg a díjszabásokat. 2013 óta 1200 dinár a szentmise, ami az idén 1500 dinárra emelkedett. Természetesen, ahogyan az előírás is mondja, hogy ez a javasolt összeg, de egyéntől függ, hogy valaki ennél többet vagy kevesebbet fizet – közölte az esperesplébános. 
A Szentháromság Katolikus Plébánia szervezésében hamarosan, január 20-án 19 órától megrendezik a hagyományos egyházközségi bált Adán a Park Hotelben. Ft. Szungyi Károly esperesplébános elmondta, hogy a bálba a belépőjegy 2000 dinárba kerül, amiből a vacsorát biztosítják, az italfogyasztást a vendégek külön fizetik. Megjegyezte, hogy körülbelül 300 résztvevőre számítanak a bálon, amelyen a Homokóra együttes szórakoztatja a vendégeket, és vannak még szabad jegyek. 
– Minden évben január harmadik szombatján tartjuk a hagyományos egyházközségi bált. Idén a bál teljes bevételét az adai Szentháromság-templom kerítésének felújítására fogjuk fordítani. Ezen a hiányzó lándzsákat és oszlopokat javítani kell, cserélni, illetve újra kell önteni, és erre szánjunk az idei bál bevételét – mondta ft. Szungyi Károly. 
 

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele