2024. május 9., csütörtök

Cselló tanszakkal bővült az oktatás

Ada községben 189 diák kezdte meg a tanévet a zeneiskolában

Az idei tanévben 65 elsős kisdiák kezdte meg alapfokú zenei tanulmányait az adai Bartók Béla Zeneiskolában, illetve annak moholi iskolarészlegében. Adán 51 tanuló, Moholon 14 indult első osztályba. A zenedében összesen 189 diák kezdte meg vagy folytatta alapfokú zenei tanulmányait a 2023/24-es tanévben. Bács Annamária, a zeneiskola igazgatója elmondta, hogy az intézményben kilenc tanszakon folyik hangszeres képzés. Ezek közül szeptembertől új szakként indult meg a csellóoktatás.
– Az idén sok új diák jelentkezett a zeneiskolába, aminek szívből örülünk. Nagy lendülettel készülünk a tanévnyitó koncertre, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan idén is az adai színházteremben tartunk. Örömmel jelentjük, hogy szeptembertől iskolánk új tanszakkal bővült. A zenét tanulni vágyó kisdiákok az idei tanévtől már a csellót is választhatták. Reméljük, hogy ez a tanszak is nagy népszerűségnek örvend majd, és sok tehetséges csellistát nevel a jövő generációi számára – magyarázta Bács Annamária. – Kiemelném, hogy sikeresen pályáztunk a tartományi oktatási titkárságnál, amelytől 50 000 dinár értékben kaptunk támogatást. Ezt a novemberi kamaraest megszervezésére fogjunk felhasználni. A Magyar Nemzeti Tanácsnál 40 000 dinár támogatást nyertünk új, iskolai fuvolák vásárlására. Ezt az összeget kiegészítettük, és így három új fuvolát vásároltunk. A nyár folyamán a meglévő elektromos zongorákra, melyeket diákjainknak adunk kölcsön használatra, tokokat készíttetünk, hogy a hangszereket biztonságosan tudják szállítani. A zeneiskolában folyamatosan újítjuk fel a már meglévő hangszereinket, valamint tervben van új hangszerek vásárlása is. Újra havi rendszerességgel tartjuk meg diákkoncertjeinket, valamint a tanszaki nyílt órákat Adán és Moholon is, ahová szeretettel várjuk a fellépő diákok szüleit. Novemberben kamaraestet szervezünk az adai színházteremben, ahol diákjaink és tanáraink egyaránt fellépnek majd. Erre is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt – nyilatkozta a zeneiskola igazgatója.

Nyitókép: Foto Video Studio Dobai felvétele