2024. május 12., vasárnap

Megújult és újra üzemel a csúszdás medence

Az adai strandfürdőben gyógyhatású termálvízben fürdőzhetnek a látogatók – Októbertől fűtött ballon kerül a medencére, és egész éven át látogatható lesz

Az adai strandfürdőben a hét elejétől újra üzemel a csúszdás medence, amelyet jelentős fejlesztés után 30–32 Celsius-fokos hűtött és gyógyhatású termálvízzel töltöttek fel. Így egész évben lehet fürdőzni a 25×12,5 méteres medencében, amelyben a strandfürdő látogatói a fürdőidény végéig, vagyis szeptemberig úszhatnak, utána június elsejéig csak a wellnessközpont vendégei használhatják.

Októbertől májusig túlnyomásos ballon kerül a medencére, amelynek a környékét padlófűtéssel fűtik, akárcsak a fedett folyosót, amely összeköti a medencét és a wellnessközpontot –  közölte Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója. A 33 millió dináros beruházásból 25 milliót Ada község önkormányzata biztosított, 8 milliót pedig pályázaton nyertek a turisztikai és az ifjúsági minisztériumnál.

– Újra használatba helyeztük a csúszdás medencét, amelybe kútvízzel hűtött termálvíz került. Ez nagyon jó hír a vendégeinknek, akik a strandfürdőbe vásárolnak jegyet, mivel ameddig nyitva lesz a létesítmény szabadon használhatják ezt a medencét is, illetve azoknak is, akik a wellnessbe váltanak jegyet. Az utóbbi jeggyel ugyanis átjöhetnek a strandfürdőbe, illetve szeptembertől, miután bezár a strandfürdő, a wellnessközpont vendégei hatvan méteres könnyű séta után belemerülhetnek a 25×12,5 méteres medencébe, és szabad ég alatt élvezhetik a termálvíz melegségét és gyógyhatását – magyarázta Juhász Tibor.

Csincsik Zsolt felvétele

Csincsik Zsolt felvétele

– Szeptemberben még nincs szükség arra, hogy feltegyük a ballont a medencére, hiszen 20 Celsius-fok körül alakul a nappali hőmérséklet. Októberben szeretnénk ráhelyezni a ballont, nemcsak a medencére, hanem a folyosóra is, amikor már lehűl az időjárás. A padlófűtésnek köszönhetően a folyosón és a medence körül fűtött tér lesz, ahova már csak a wellnessközpont vendégei tudnak átsétálni, megfürödni és visszatérni a wellnessbe. A strandfürdőben azt idei fürdőidény körülbelül húsz nap múlva véget ér, ezért csúszdákat nincs értelme felszerelni. Amikor a medencére rákerül a ballon, akkor pedig már nem is lehet. A csúszdákat jövő június elsejétől helyezzük üzembe a strandfürdő látogatóinak. A tervek szerint jövő május elsején lebontjuk a ballont. Majd felszereljük a csúszdákat a strandfürdő nyitására, és június elsejétől ebben a gyógyvizes medencében lehet csúszdázni – mondta az Adica igazgatója.

A csúszdás medence fejlesztése két részből állt, gépészeti és építészeti beruházásból, tudtuk meg Juhász Tibortól. Elmondta, hogy a beruházásban fontos szerepet kapott a termálvíz újrahasznosítása, amelynek a hőenergiáját a wellnessközpontban már egyszer felhasználták, másodjára viszont kútvízzel elkeverve feltöltik vele a csúszdás medencét. 

– A beruházásnak a gépészeti részét képezik azok a gépek, aggregátok és hőcserélők, amelyek kiszolgálják majd a ballont, hogy meleg levegővel túlnyomást képezzünk benne. Gyakorlatilag a ballonnak nem lesz vázrendszere, hanem a meleg levegős túlnyomással tartjuk fenn a formáját. A beruházás építészeti részeként ki kellett alakítani egy folyosót a wellnessközponttól a medencéig, illetve a medence köré a padlózatba, valamint a folyosó alá padlófűtést helyeztünk el. Továbbá a medence körül kilapoztuk a területet, akárcsak a folyosó alját. A túlfolyó vas rácsait pedig műanyag rácsozatra cseréltük – mondta a közvállalat igazgatója, aki kiemelte a termálvíz többszöri felhasználásának fontosságát is. – A termálkútból a wellnessközpontba kerülő termálvíz hőcserélőn keresztül leadja a hőenergiát és távozik a létesítményből. A termálvíz 40–50 Celsius-fokon kerül ki a wellnessközpontból. Annak érdekében, hogy rögtön ne dobjuk el a 48 Celsius-fokos termálvizet, elvezettük a nyugdíjas medencéhez, ahol egy kis épületet építettünk a gépészeti berendezéseknek. Ezek összekeverik a 48 Celsius-fokos termálvizet a kútvízzel, aminek köszönhetően 30–32 Celsius-fokos vizet állítunk elő, amit beszivattyúzunk a medencébe. Folyamatosan szivattyúzzuk bele ezt a friss vizet, ezért túlfolyás keletkezik, majd ettől a víztől szabadulunk meg. Ezzel az eljárással valójában még egyszer hasznosítjuk azt a termálvizet, amit a termálkútból nyerünk – állapította meg Juhász Tibor.

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele