2024. május 12., vasárnap

Lendület a helyi kempingturizmusnak

Adán nemzetközi kempingtalálkozót tart a Magyar Camping és Caravanning Club

Az Adica üdültetési közvállalat kempingjében háromnapos nemzetközi kempingtalálkozó folyik az anyaországi Magyar Camping és Caravanning Club szervezésében. A szombaton záruló találkozón huszonkét főként magyarországi kempingező vesz részt lakókocsikkal és lakóautókkal, de vannak közöttük résztvevők Szlovákiából és Belgiumból is. A kempingezők között van Krausz József, a Magyar Camping és Caravanning Club elnökhelyettese is, aki megjegyezte, hogy hosszú évekre visszatekintő töretlen kapcsolat fűzi őket Adához, ahol már több alkalommal jártak kempingezni. Az elmúlt időszakban is folyamatosan tartották a kapcsolatot Juhász Tiborral, az Adica közvállalat igazgatójával. Kiemelte, hogy a tagságuk szívesen megy kempingezni a határon túli, többségében magyarok lakta vidékekre, ahol magyarul beszélhetnek a helybeliekkel a boltban, a piacon. Közben megismerik a vidék, a település nevezetességeit és kultúráját, valamint igyekeznek azonosulni a helybeli emberekkel is. Fontos számukra a nemzeti összetartozás, és próbálják a nemzetet minél jobban bevonni a kempingezésbe. Ezért elég sok programot szerveznek a határon túlra is, Felvidékre, Erdélybe és Vajdaságba.
– Tudtuk, hogy készül Adán egy wellnessközpont, amit mindenképpen szerettünk volna meglátogatni, illetve feleleveníteni a tizenhárom-tizennégy évvel ezelőtt barátságot. Tavaly megkerestem Juhász Tibort, hogy szeretnénk ide egy kempingtalálkozót szervezni. Kértük, hogy mondjon időpontot, illetve helyet, amely erre alkalmas. Juhász Tibor nagyon örült, és mindent megtett ennek érdekében. Fantasztikus a hely, nyugodt és csendes, közel a Tisza, itt a fürdő, minden egy helyen van. Gyönyörű kivitelezésű a wellnessközpont, és a szolgáltatások is kiválóak – mesélte Krausz József. – Szeretünk olyan helyre járni, ahol többségben magyarok élnek, mert vásárlás közben lehet a piacon és az üzletekben magyarul beszélni. Ezért jó érzés Vajdaságba jönni. Korábban voltunk már Magyarkanizsán és Zentán is. Mindegyik nagyon jó hely, de valahogyan a szívünk csücske mégiscsak Ada. Nem tudom, hogy miért, nyilván a személyes kapcsolat, a barátság miatt, valamint a hely szelleme miatt. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk, az eddigi tapasztalatok pozitívak. A kempingtalálkozó a barátkozásról, a szabadidő hasznos eltöltéséről és a természetben való jó együttlétről szól. Ez nem az a megszokott és bezárt szállodai elhelyezés, ahol a kötöttségekből nem tudsz kimozdulni, és nem érzed olyan jól magad. Itt kint a természetben szabad vagy, mint a madár. Jól érzi magát az ember, mert minden a közelében van, a barátaink, a gyönyörű táj, a fantasztikus helybeli emberek, akik szívélyesek és kedvesek, ha segítséget vagy útbaigazítást kérünk tőlük. Nagyon jó érzés itt lenni, és visszatérünk jövőre is – nyilatkozta Krausz József, akitől megtudtuk, hogy a klub minden évben összeállít egy programfüzetet időpontokkal és helyszínekkel. Az idei füzetben szerepelt Ada is. Az ősz folyamán állítják össze a jövő évi programot, amit minden évben az utazási kiállításon mutatnak be Budapesten.
Juhász Tibor, az Adica üdültetési közvállalat igazgatója a helyi kempingturizmus fellendülését várja a strandfürdő szomszédságában létrehozott kempingtől, amelyet jövőre tovább kívánnak fejleszteni. Elmondta, hogy Adán 2009-ben szerveztek első alkalommal külföldi vendégek részvételével kempingtalálkozót a Tisza-parton a vadkempingben, de néhány alkalom után ezek abbamaradtak a külföldiek hiánya miatt. A visszajelzésekből rájöttek, hogy a külföldiek modernebb kempingezési föltételekhez szoktak.
– Adán időközben tavaly megnyílt a wellnessközpont, és felújítottuk a strandfürdőt is. Továbbá a közvetlenül a strandfürdő mellett levő kéthektáros területet elkezdtük fejleszteni azzal a szándékkal, hogy idővel idevonzzuk a külföldi kempingeseket. A legszorosabb kapcsolat a Magyar Camping és Caravanning Clubbal alakult ki, de kapcsolatban vagyunk a Magyar Hagyományos Kemping Clubbal is. A Magyar Camping és Caravanning Club tavaly felkeresett bennünket, hogy látták, megnyílt a wellnessközpont, ezért szeretnének eljönni hozzánk kempingezni. Elfogadtuk a felkérést, és a klub beiktatta a 2023-as évi programjába Adát – magyarázta Juhász Tibor. – Büszkék vagyunk, hogy újra felélesztjük a turizmusnak ezt a formáját, amihez az Adicának megvan az adottsága. Van egy gyönyörű strandfürdőnk és wellnessközpontunk, valamint területünk, ahol fogadhatjuk, és színvonalas szolgáltatást nyújthatunk a külföldről érkező kempingeseknek. Ezen a kéthektáros területen árammal, ivóvízzel, vizesblokkal, tusolási lehetőséggel, konyhával várjuk az érkezőket. Ennyi kell a külföldi kempingesnek ahhoz, hogy jól érezze magát. A vendégeink élvezik az ittlétet, és már jelezték, hogy jövőre is szeretnének ellátogatni hozzánk. Ehhez további fejlesztéseket végzünk el, többek között bejegyeztetjük a területet. A bejegyzés december elejéig megtörténik, és remélem, hogy jövőre pályázatokon keresztül egy új toalettet és hozzá tartozó, tisztálkodásra szolgáló helyiségeket tudunk felépíteni. Emellett minden második parcellára áramot, vizet és szennyvízcsatornát szeretnénk a földbe telepíteni. Számításaink szerint egyidejűleg harminc kempingezőegységet tudunk fogadni. Úgy hiszem, a kempingturizmusnak nagy jövője van Adán – mondta az Adica igazgatója.

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele