A Halász József Lovasklub az adai önkormányzat támogatásával vasárnap Adán a lóversenypályán országos ügetőversenyt tartott, amelyen IV. Mirko Vrgov Emlékversenyt volt a főfutam. A nyolcfutamos üge...
Ada
A helyi Halász József Lovasklub vasárnap 15 órától országos ügetőversenyt tart Adán, a lóversenypályán, ahol mintegy nyolcvan ló versenyez a győzelemért és a pénzdíjért.
A lóversenyre kilátogató n...
Az újvidéki Vojvodinaput-Bačkaput útépítő cég márciusban kezdte meg a 18,5 kilométeres, Ada és Törökfalu közötti útszakasz kiszélesítését és felújítását, amiből az év derekára 11,7 kilométeres szak...
Az adai Cseh Károly Általános Iskolában szeptember elsején 590 tanuló kezdi meg vagy folytatja általános iskolai tanulmányait. Ferencz József igazgató elmondta, hogy az intézmény két adai, illetve egy-egy töröfalui és völgyparti részlegében 48 tagozat nyílik magyar és szerb nyelven.
A nyár elején jelent meg Részvéthangok – Requiem címen a Poják János adai nyugalmazott római katolikus kántor által az elmúlt hatvan évben megszerkesztett és elénekelt halotti búcsúztató énekek gyű...
A helyi Halász József Lovasklub augusztus 31-én, vasárnap 15 órától negyedik alkalommal szervezi meg a Mirko Vrgov-emlékversenyt az adai lóversenypályán, ahol mintegy nyolcvan kiváló versenyló verseng majd a futamgyőzelmekért. A nagyszabású ügetőversenyen nyolc futamban mérik össze gyorsaságukat a versenylovak, illetve őket a sulkyból irányító hajtók, valamint a gyerekeknek rendeznek pónilóügetőt is.

