2024. május 9., csütörtök

Több mint tíz tonna papír gyűlt össze

Az értékesített hulladékért kapott pénzen tanfelszerelést és édességet vásárolnak

A Csigabigi szakkör szervezésében a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában június 19-én Papirko elnevezéssel ismét papírhulladék-gyűjtést szervezték.

A helyszínen a diákok elmondták, hetek, sőt hónapokon át boltról boltra, házról házra jártak, és gyűjtötték a felesleges kartondobozokat, papírhulladékot, amit azután a szülők, nagyszülők segítségével kerékpáron, autóval, traktorral stb. az iskola udvarába vittek. Az akciónak az idén nem volt versenyjellege, azaz minden osztály jutalomban részesül. A diákokat azonban nemcsak a nyeremény motiválja, hanem a környezetvédelem is, mivel az összes papírhulladékot újrahasznosításra küldik. Minden tonna papírhulladékkal 17 fát mentenek meg.

Faggyas Klára, a másodikosok tanítónője elmondta, a papírgyűjtési akció az idén is nagy visszhangra talált:

− Már szeptemberben figyelmeztettem a diákokat, hogy a tanév végén lesz a gyűjtés, így ők már hónapok óta szorgalmasak. Függetlenül attól, hogy az idén nem versenyjellegű, mégis tömegesen vettek részt az akción.

A Papirko elnevezésű akció koordinátorai: Vörös Adrianna (balról) és Gluvakov Lenke tanárnők (Fotó: Paraczky László)

A Papirko elnevezésű akció koordinátorai: Vörös Adrianna (balról) és Gluvakov Lenke tanárnők (Fotó: Paraczky László)

Ifjú Judit tanítónő elmondta, tekintettel arra, hogy az elmúlt tanévben elsősöket tanított, akik nem tudtak olyan nagy mennyiségű papírhulladékot összegyűjteni, mint az idősebb diákok, viszont a szülők, nagyszülők nagyon sokat segítettek:

− Nem tudom pontosan megmondani, hogy mennyit gyűjtöttek, hiszen az idén nem mértük meg a leadott mennyiséget. A gyerekek nagyon várták ezt a napot és csodálkoznak a hatalmas papírhegyeken. Nagyon fontos, hogy megértsék, mindez a környezetünk védelme érdekében történik – fogalmazott a tanítónő.

Munjin Szokola Erika igazgató elmondta, az idén úgy határoztak, hogy nem mérik meg a papírt, mert rengeteg van, hanem minden diákot egyformán jutalmaznak meg abból a pénzből, amit kapnak a felvásárló cégtől.

− Édességet kapnak mindannyian, ezért is igyekeznek minél több papírt hozni. A papírgyűjtési akció nagyon fontos a számunkra, mert az összeg felén az iskola számára felszerelést vásárolunk, amit generációk használnak majd – fogalmazott az igazgató.

Az akció koordinátorai ezúttal is Vörös Adrianna és Gluvakov Lenke tanárnők voltak. Kérésünkre elmondták, hogy az első nagyszabású papírgyűjtést 2014-ben szervezték, az idén pedig az iskola mind a húsz osztálya bekapcsolódott az akcióba.

− Az előző évekhez viszonyítva vannak némi eltérések. A legfontosabb talán az, hogy az idén nem versenyjellegű az akció, ami néhányakban csalódást okozott, néhányan azonban örültek. Azért döntöttünk ez mellett, hogy megmutassuk a gyerekeknek, egyesült erővel iskolánkért és a bolygónkért is tehetünk, és nem kell versenyeznünk ahhoz, hogy győztesek legyünk. Az idén mindannyian győztesek vagyunk. Célunk, mint minden évben, megtisztítani Szenttamást a papírhulladéktól, és ezzel együtt a gyerekekben is tudatosítani a tiszta környezet utáni vágyakozást és törekvést. Hisszük azt, hogy a nemzedékek egymástól tanulnak, és a példa jóra nevel, így mi tanárok együtt dolgozunk velük és gyűjtögetjük a papírokat, ők ebből tanulnak. Az összegyűjtött papírt újrahasznosításra küldjük, a befolyt összegből pedig iskolánknak tanfelszerelést, térképeket, földgömböt, házi olvasmányokat tervezünk vásárolni, a másik részét pedig édességcsomagokra költjük. Mivel mindenki győztes, így mindenkinek jár a csomag – mondta Gluvakov Lenke.

Nyitókép: Papírhegyek a szenttamási iskola udvarában (Fotó: Paraczky László)