Tegnap este tartották meg Palicson a Vigadó dísztermében, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében a XXVI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitóját, és ezzel kezdetét vette a rendezvénysorozat. A nyitórendezvény idei mottója Sík Sándor Örökösök című verséből való: „...És akarom ölelni a jövőt,
S szolgálatára magamat jelentem.”
A rendezvény megnyitója (Gergely Árpád felvétele)
Az alkalmi műsor a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, ami után ökumenikus áldásosztás következett: Ft. Paskó Csaba kelebiai plébános, Nt. Orosz Attila bácskai református esperes és Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes hirdetett igét.
Ünnepi köszöntőt Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke mondott, arra emlékeztetvén, hogy mit jelentett a közösség számára az először 1952-ben megtartott palicsi Magyar Ünnepi Játékok. Az abban a rendezvényben rejlő üzenetet és a múltbéli áldást meghallották azok, akik 1994-ben újraálmodták és újjáélesztették az ünnepi játékokat – hallhatták az egybegyűltek.
– Örökösök vagyunk, mindannyian. Ennek a tudatnak kell meghatároznia mindennapi cselekedeteinket. Örökösnek lenni állhatatosság és felelősség. Az örökség a ragaszkodás és az együvé tartozás története. A mai összejövetelnek meg kell erősítenie bennünket abban, hogy a reánk örökített akár talpalatnyi földet, a ránk taksált értéket jó pásztor módjára vigyázzuk és gondozzuk. A XXVI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok nyitórendezvénye erről is tanúbizonyságot szeretne tenni – fogalmazott Sutus Áron.
A VMMSZ elnöke a folytatásban bejelentette, hogy a szervezet november 15-éig várja a felterjesztéseket életműdíja, a Magyar Életfa díj, a példaértékű életpályák, pályaívek elismerésére alapított Plakett és a Kárpát-medence magyar közösségeiért vállalt és végzett hiteles őrző és teremtő munka elismeréséül létrehozott Aranyplakett odaítélésére. Javaslatokat magánszemélyek, szervezetek és egyesületek küldhetnek. A jelölés módjáról és a részletekről a VMMSZ a héten tájékoztatja a közvéleményt.
A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok jelentőségéről Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség tiszteletbeli elnöke is szót ejtett a sajtónak nyilatkozva, kiemelvén: rendkívül fontos ez a rendezvény a vajdasági magyar közösség számára. Mint hozzátette, a közösség sokat küzdött azért, hogy a rendezvény fennmaradjon, hiszen annak idején nem mindenki fogadta örömmel az ünnepi játékok ismételt megszervezését. Ez a rendezvény az egyik legfontosabb a közösség felemelésének, továbbá mozgósításának a szempontjából – húzta alá Dudás Károly.
A VMMSZ a napokban sajtóanyagban is emlékeztetett az először 1952-ben megtartott ünnepi játékoknak a vajdasági magyarság életében betöltött szerepére: „A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok – a hatvanhét évvel ezelőtt megrendezett 1952-es, akkor csak egyetlen alkalommal megtartott palicsi Magyar Ünnepi Játékok szellemében és annak folytatásaként – több mint huszonöt éve kérdez rá és igyekszik választ adni azokra a vívódásokra, reményhangokra, együttes szólamokra, melyeknek közös nevezőjét ekképp fogalmazhatnánk meg: Ugye, lángol még szívünk? S a válasz a hálaadás, a gondviselés, az oltalomkérés és összetartozás tanúságtételeként mint fohász zúgja igenjét. Annak az igenjét, hogy továbbra is támaszként és a legfontosabb kapaszkodóként akarunk jelen lenni egymás életében, hogy közös szolgálatunk a szülőföld megtartó erejében való hitet tovább legyen képes táplálni nem kevesebbért, de nem is „többért”, minthogy művelődési házaink, templomaink, rendezvényeink, közös imádságaink az elkövetkező századokban is bevilágítsák, bevilágíthassák a Vajdaság megannyi szegletét, örökségünk színhelyeit, az őseink, elődeink ránk hagyományozta kincses tájakat és jövőbe tekintő álmainkat.”
Az alkalmi beszédeket követő ünnepi műsorban fellépett a Csörgő citerazenekar – a Magyar Életfa díjas Faggyas József vezetésével –, továbbá Kálló Béla Jászai Mari-díjas színművész, Csonka Ferenc prímás, Szalai Klaudia hajdújárási mesemondó, a Szajkó énekegyüttes Kishegyesről, az adai Bodros tamburazenekar és a Becsei Vonós Banda. Mindemellett az ünnepségen a vendégek válogatást tekinthettek meg Puskás Károly magyarkanizsai nyugalmazott építészmérnöknek a kubikosok, vályogvetők és falverők emlékének szentelt kiállításából.
A rendezvényt jelenlétével egyebek mellett megtisztelte dr. Csige Gábor, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja, Erdődi Edvina, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, továbbá az MNT végrehajtó bizottságának és szakbizottságainak képviselői, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi, helyi önkormányzati és helyi közösségi képviselői, egyházi méltóságok és a vajdasági magyarság kulturális életének alakítói.



