2026. július 25., szombat

Orosházi diákok Montenegróban

Szenttamás az idén is felajánlotta testvérvárosa, Orosháza legeredményesebb diákjainak a montenegrói nyaralás lehetőségét. Hat iskola nyolc tagintézményéből összesen húsz tanuló vett részt a kiránduláson július 11-e és 20-a között. A gyerekek példás magatartásuk, kiemelkedő tanulmányaik, sport-, művészeti eredményeik vagy közösségi munkájuk jutalmaként tölthettek el feledhetetlen napokat a tenger partján. Közülük többen nem csak egy területen jeleskedtek: szerteágazó érdeklődésüknek köszönhetően számos országos, megyei tanulmányi és sportverseny sikeres résztvevői voltak, miközben örömmel zenéltek vagy éppen önzetlen közösségi munkát végeztek iskolájuknak és tágabb környezetüknek.

A diákok a megérkezést követő első fürdőzések után hegyet másztak, és ismerkedtek a település, Sutomore kikapcsolódást nyújtó lehetőségeivel. A további programokon az orosházi önkormányzat által biztosított autóbuszos kiránduláson ellátogattak Kotor festői óvárosába, illetve esti hajókiránduláson láthatták Budva nevezetességeit.

A csoportot felkereste Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere aki a szabadságát a közelben töltötte. Rövid tájékoztatójában elmondta, a város büszke a kiemelkedően teljesítő tanulók sikereire, az őket felkészítő nevelőkre és az iskolákban folyó munkákra. Kérte a gyerekeket, soha ne felejtsék el gyökereiket, bárhová is kerüljenek életükben, végezetül pedig köszönetet mondott Szenttamás önkormányzatának, mely szállást és teljes ellátást biztosít a diákoknak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel