2026. július 25., szombat

Fiatalokra van szükség, minden más adott!

Falunapot ünnepelt Kishomok

Egészen kis közösségről van szó Magyarkanizsa községben, melynek lakossága minden július utolsó szombatján megsokszorozódik. Ekkor tartják ugyanis a falu napját Kishomokon, a közösségi téren. Így volt ez idén is, amikor július 25-én, szombat reggel már elkezdtek érkezni először a helyiek, majd a vendégek. Valójában még a vendégek is hazajöttek, hisz ilyenkor nem csak azok látogatnak ki egy közös mulatságra, akik itt laknak, hanem azok is, akik innen származnak, de az élet máshová sodorta őket. A martonosi helyi közösséghez tartozó kis település egy utcából és a környező házakból áll, mindössze száz körüli, vagy talán még annál is kevesebb lélekszámmal. Ez azonban semmit se von le abból az értékből, melyet Kishomok képvisel a maga adottságaival szépségével és szorgalmas lakosaival. 

Gergely Árpád  felvétele

Gergely Árpád felvétele

Az ünnepség Savelin Zoltán, martonosi plébános szertatásával kezdődött, aki hangsúlyozta, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogy a Jóisten kegyelméből és oltalmában vagyunk mindannyian. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kishomokon is betölti az utcát a gyerekzsivaj, tehát van utánpótlás, a falu pedig élni akar! 

Gergely Árpád  felvétele

Gergely Árpád felvétele

Ezt követően a környékbeli művelődési egyesületek léptek fel és tették még szebbé a napot. 

Gergely Árpád  felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád  felvétele

Gergely Árpád felvétele

Sors Endrével, a falu ismert emberével beszélgettünk, aki a martonosi helyi közösség tanácsában képviseli a kishomokiakat. Elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy minden évben megrendezhetik a falunapot, mely arról szól, hogy együtt legyen mindenki, aki itt él, és az is, aki valamilyen formában kötődik Kishomokhoz. Megtudtuk azt is, hogy elégedettek, hogy az utcájuk végre aszfaltozott, és most már leginkább a fiatalságra van szükség, hogy Kishomok megmaradjon a térképen, ne öregedjen el! A javarészt állattenyésztésből és földművelésből élő helyiek szorgalmas emberek, akik a munkát tartják elsődlegesnek, később pedig jöhet a szórakozás is, pont úgy, ahogy szombaton, amikor estébe nyúlóan tartott a falunap megünneplése, mely valójában egy közösség ünneplése volt!
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele