2024. május 9., csütörtök
SZENTTAMÁS

Ezért (is) érdemes tanulni

Megérkeztek a sutomorei Plava obala nyaralóba azok a szenttamási Vuk-díjas tanulók, akik tegnap este indultak a jutalmul kapott 10 napos nyaralásra. A helyi önkormányzat már hosszú évek óta tengerparti nyaralással jutalmazza meg azokat az általános iskolás diákokat, akik a jó tanulók között a legjobbak. Idén ez a szép hagyomány folytatódik, a diákokat a felújított községi nyaralóban Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere és Miroslav Reljić, a nyaraló igazgatója fogadta.

− A mögöttünk lévő tanév végén megérdemelt vakációra érkeztek községünk azon fiataljai, akik tanulással, új ismeretek és készségek elsajátításával nap mint nap bizonyítják rátermettségüket. A szenttamási önkormányzat felismeri ezeket az értékeket és a legjobb diákokat ingyenes nyaralással jutalmazza. Velük jött még 29 általános és középiskolás diáktársuk, akik az eddig elért eredményekkel ugyancsak a legjobbak között vannak. Ez a szép hagyomány egyike annak a számos támogatási formának, amelyet a község az általános és középiskolásoknak nyújt, a terv pedig az, hogy mindezt tovább bővítsük és minél több diákhoz eljuttassuk – mondta a Plava obala nyaralóban tartott fogadáson a szenttamási polgármester.
Radivoj Debeljački elmondta azt is, hogy a pár nappal ezelőtt 11 szenttamási diák és tanáruk töltött néhány napot a nyaralóban, itt került ugyanis sor az oktatással együtt járó kötelező szakmai gyakorlat elvégzésére.

Nyitókép: Szenttamási diákok, a polgármester és a kísérők a Plava obala nyaraló bejáratánál (Fotó: Miroslav Reljić)