2024. május 9., csütörtök

Befejezik a megkezdett beruházásokat

Idén eddig öt sikeres pályázata volt a kúlai iskolának

A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskolában az elmúlt időszakban több jelentős beruházás történt. A tanév végi összefoglalójában Pozsár Csaba, az iskola igazgatója elmondta, a különböző pályázatoknak köszönhetően az idei év első felében rekordösszegű támogatás érkezett, mind a minisztérium, mind pedig a tartomány részéről, ennek köszönhetően sikerül befejezni a folyamatban lévő projekteket, de újak is készülnek.

− Elsőnek talán a Tartományi Oktatási Titkárság által kiírt pályázatot említeném, amely a nyílászárók cseréjére vonatkozik. Mintegy 3,5 dinárt kaptunk a már megkezdett és részben elvégzett munkálatok befejezésére. Nagy volumenű és igen hosszan tartó munkáról van szó, amely során lecseréljük a régi ablakokat, így a tantermekben télen melegebb, nyáron pedig hűvösebb lesz, tehát jelentős mennyiségű energiát spórolunk meg. Emellett 2,5 millió dináros beruházás érkezett az oktatási minisztériumtól is, amit a tantermekben a megvilágítás cseréjére fordítottunk. Ez a beruházás is költségmegtakarítást jelent, hiszen a LED típusú égőkkel sokkal jobb és olcsóbb a tantermek megvilágítása. Ugyanezen a pályázaton a tartományi titkársággal közösen mintegy 3 millió dinárt kaptunk az iskola biztonsági rendszerének a korszerűsítésére. A jelentős beruházásnak köszönhetően a már meglévő videofelügyelet mellett az épületen belül több új videokamerát, kívülről pedig több, a sötétben is reagáló mozgásérzékelőt szerelünk fel – sorolta az igazgató.

Elmondta azt is, hogy a tartományi oktatási titkárság mintegy félmillió dináros támogatásának köszönhetően készül az iskola mosdóinak felújítására vonatkozó műszaki dokumentáció, mindezt az építkezési engedély követi. Ígéretet kaptak arra, hogy jövőre a titkárság támogatja a mosdók teljes felújítását.

− További siker, hogy a Magyar Nemzeti Tanácstól az oktatás fejlesztésre kaptunk egy kisebb összeget, amelyen elektronikai eszközöket vásárolunk az iskola részére, a tartományi titkárság pedig támogatta a tanárok projektírásra történő felkészülését – mondta végezetül Pozsár Csaba.

Nyitókép: A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola épülete (Fotó: Paraczky László)