Ma hajnalban a belügyi szervek újabb akciót tartottak az illegális bevándorlók begyűjtésére Majdányon és Rábén. A hajnali órákban érkeztek, öt autóbuszt töltöttek meg az illegálisan ott tartózkodókkal, és közel 300 személyt szállítottak el a befogadóközpontokba. Az akcióra azután került sor, hogy tegnap a parlamentben Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője hangsúlyozta a majdányi és rábéi helyzet komolyságát, és kérte a kormányfő segítségét.
Majdányi és rábéi helyi információk szerint az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete ténykedésének köszönhetően sokan elbujdostak, mire a belügyi szervek ma hajnalban az autóbuszokkal odaértek, vagyis sokkal több migránst össze lehetett volna szedni, ha nem értesítették volna őket előre. A menekülteket segítő szervezet az állami szerveken kívül működik, a két határ menti faluban is ügyködik, pénzeli az illegális bevándorlókat, és előre informálja őket a történésekről. Így a migránsok már csütörtök este értesültek róla, hogy másnap hajnalban el akarják őket onnan szállítani, és egy részük elbújt a környéken. Helyiek szerint pénteken a nap folyamán már sokan vissza is tértek közülük, hiszen elmúlt a veszély.



