2026. július 2., csütörtök

A közösség fennmaradásának záloga

Szenttamáson húsz kisdiák vehette át a Rákóczi Szövetség ösztöndíját

A szenttamási Hagyományápolók Klubjának termében szombaton kiosztásra kerültek a Rákóczi Szövetség ösztöndíjai. A 10 ezer forintos támogatást a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 20 elsős kisdiákja vette át.

A gyerekeket és szüleiket először Szabados Fodor Beáta, a községi tanács tájékoztatási tanácsosa köszöntötte, aki elmondta, a Rákóczi Szövetség vajdasági partnerszervezetével, a Magyar Nemzeti Tanáccsal arra bátorítja és ösztönzi a magyar családokat, hogy magyarul beszélő iskolakötelessé váló gyermeküknek válasszanak magyar nyelvű iskolát, hiszen a magyar iskola a magyar közösség fennmaradásának záloga.

Csíkos Sándor, a Rákóczi Szövetség bácskertesi helyi szervezetének vezetője elmondta, a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség a Magyar Nemzeti Tanáccsal minden évben az első osztályba beiratkozott tanulók részére 10.000 forint értékű ösztöndíjat adományoz. A 2019–2020-as tanévtől kezdődően már nemcsak a szórványban élő magyar gyermekek részesülnek a támogatásban, hanem minden vajdasági első osztályos tanuló, aki magyar nyelven kezdte meg tanulmányait.

− Az iskolaelőkészítő csoportba járó gyerekek mesekönyvet és édességet kapnak, majd miután beiratkoznak az iskolába, mindannyiuknak jó minőségű iskolatáskát ajándékoz a Szövetség. A mai napon a 10.000 forint értékű ösztöndíjat adják át – mondta Csíkos Sándor. Hozzátette, az ösztöndíjak kiosztása december 18-án, pénteken kezdődött, majd 19-én és 21-én folytatódik.

Az idén Vajdaság 80 településének mintegy 1300 magyar iskolakezdőjéhez jut el a magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíj és az óvodások karácsonyi ajándéka.

Magyar ember Magyar Szót érdemel