A japán multinacionális dohányfeldolgozó és cigarettagyártó cég pénteken 162 ételcsomagot adományozott a Nagykikinda, Zenta, Magyarkanizsa, Ada és Szabadka községben élő rászorulóknak. Egy négyfős család legkevesebb egyhavi szükségleteit kielégítő élelmiszert tartalmazó csomagokat Bánátnagyfaluban (Banatsko Veliko Selón) adták át a célcsoportot közvelenül elérő civil szervezeteknek. Ez pedig a Vajdasági Élelmiszerbank, amely a bánátnagyfalvi Velikoselke Nők Egyesületén, a Caritas szabadkai szervezetén és az adai Szivárvány (Duga) civil szervezetén keresztül juttattja el a JTI adományát.
Az adományozás kapcsán Jovan Krivokapić, a Japan Tobacco International korporációs ügyekkel megbízott menedzsere napilapunknak elmondta, hogy arra való tekintettel, hogy már 15 éve támogatásban részesítik a zentai népkonyhát, az idén további lépéseket tettek annak érdekében, hogy segítsék a környező vajdasági települések rászorulóit.
***
– Polgártársaink az elkövetkezőkben is számíthatnak a támogatásunkra – emelte ki Krivokapić.
A JTI a Spasimo hranu, spasimo humanost és az Adományozás nemzeti napja elnevezésű kampány keretében valósította meg, amiket az USAID támogatásával Szerb Filantróp Fórum és az Ana, illetve Vlade Divac által vezetett Jótékonysági Koalíció szervezett a múlt év folyamán. Az utolsó három hónapban 69 717 kg élelmiszert gyűjtöttek össze, aminek összértéke 13 millió 625 ezer dinárt tett ki.
***
A japán multinacionális cég, amióta Szerbia területén is jelen van, számos tevékenységgel járult hozzá Zenta közösség fejlesztéséhez. Az elmúlt évben a Tisza Mentőcsapat által kezdeményezett Tisza folyó melletti ártér erdősítéséhez járult hozzá, ennek köszönhetően 1650 facsemetét ültettek el egy hektáron. A JTI támogatásban részesítette a színház, a városi szökőkút és a népkerti medence felújítását, illetve a Rokkantnyugdíjasok Egyesülete napközi központjának megalapítását. A gazdasági tevékenysége helyszínéül szolgáló közösséghez való hozzájárulásáért a vállalat elnyerte a Virtus elnevezésű elismerést.



