Szombaton karácsonyi hangulatú vetélkedőt rendeztek a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban a HUSRB/1903/31/0066 számú IPA-projektum keretében. Az esemény során a gyerekek különböző játékokban vettek részt, megkóstolták a helyi termékeket, valamint meglátogatták a helyi termelőket.
Kerekes Zoltán, a projektum koordinátora arról számolt be, hogy mintegy 60 gyerek vett részt a programon, főként helyiek, valamint érkeztek Kishegyesről is.
– Amit eddig csináltunk, az a helyi termelők szélesebb körű promóciója volt, a vetélkedőnél pedig arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a gyerekeknek is meg kell ismerniük a helyi termelőket. Tudniuk kell, hogy a mézet nem csak a boltban lehet megvenni. A gyerekeket elvittük a termelőkhöz, akik elmondták, hogyan készülnek a különböző termékek, és azokat meg is kóstolhatták. A körút végén következett a vetélkedő, amelyen a látottakkal kapcsolatban tettünk fel kérdéseket. Különböző ajándékokat is kaptak, és ha valaki a jövőben megkérdezi tőlük, akkor tudni fogják, hogy hol lehet kapni helyi termékeket – mondta el a koordinátor, majd arról is szólt, hogy az IPA-projektum célja, hogy Bácsfeketehegy felkerüljön Szerbia és Magyarország turisztikai térképére.
Izgalmas játékokban vehettek részt a gyerekek
Az eseményen a gyerekekkel az Education and Language Nomads csapata foglalkozott. A csapat egyik tagja, Balassa Emese elmondta, hogy online nyelvtanítással, fordítással és gyermekrendezvények szervezésével foglalkoznak.
– A kisebbek a teljes időt a Kultúrotthonban töltötték, számukra ez inkább a karácsonyra hangolódásról szólt, de közben a helyi értékeket is megismerték. Játékban vettek részt, aminek különböző állomásai voltak, mindenhol kaptak egy pecsétet, és a végén belenyúlhattak a Mikulás zsákjába, és valami meglepetést kaptak – számolt be Balassa, majd arról is szólt, hogy a gyerekek részt vettek többek között mézeskalács-díszítésben, kézműves-foglalkozáson, ahol szőlővel kapcsolatos dolgokat készítettek, és karácsonyfadíszeket.



