Szép számú helybeli és környékbeli érdeklődő jelenlétében mutatták be a bácskossuthfalvi tűzoltóotthon nagytermében Papp László Szent Flórián szolgálatában – 145 éves a Moravicai Önkéntes Tűzoltó-egyesület című könyvét, amely a Monográfia Helytörténeti Egyesület gondozásában jelent meg. A rendezvény kezdetén Barna Viktor tolmácsolta Kosztolányi Dezső Tűz című versét, illetve a Bácskossuthfalvi Ifjúsági Fúvószenekar adott rövid koncertet Ognjenović Réka vezetésével. Ezt követően Veselinović Strahinja, a MÖTE elnöke üdvözölte a jelenlévőket, köszönte meg a könyv szerzőjének fáradozásait és a kiadást lehetővé tevő támogatók hozzájárulását.
Nagy Tibor, a kiadvány egyik recenzense bevezetőjében a tűz és a víz jelentőségéről és történelemben betöltött szerepéről szólt hallgatóságának, majd rátért vidékünk és a falubeli tűzoltás múltjára.
– Civilizációnk áldása, de sokszor átka is volt már, a falunk megalapítását követően többször harcoltak az elődök a vízzel és a tűzzel is. Gondoljunk csak bele, nád, szalma, gyomnövények, tehetősebbeknél zsindely fedte a lakóépületeket, az udvarban szénát, szalmát tároltak. Ha ezek közül egyik is tüzet fogott, nemcsak a lakótér, hanem az egész utca, akár a fél falu is leéghetett. Ezért is szervezték meg az önkéntes tűzoltóságot a településeken, majd nagyon hamar a lánglovagok részére képzéseket is szerveztek a Magyar Királyságban – kezdte Nagy Tibor, aki kitért arra is, hogy a tűzoltóság nemcsak az áldásos tevékenységével járult hozzá egy település felemelkedéséhez, hanem kulturális szempontból is jelentős szerepe volt.
– A tűzoltók köztudottan olvasottabb emberei voltak egy közösségnek, a testülethez a múltban tartozott fúvószenekar is, foglalkoztak színjátszással, bálokat szerveztek. A falunk önkéntes, valamint hivatásos lánglovagjai ma is megbecsült tagjai a közösségnek, a közösségünknek – tette hozzá Nagy Tibor, aki ismertette azt is, hogy Papp László könyve a falubeli tűzoltás kezdeteitől napjainkig igyekszik összefoglalni a lényeget. Habár Bácskossuthfalva 1786-os alapításával egyidős lehet a faluban zajló szervezett tűzoltás, hivatalos feljegyzések 1833-ból származnak egy leltárral kapcsolatban.
Papp László hallgatóságát üdvözölve a nagy tekintélyű topolyai orvosnak és önkéntes tűzoltónak, egyesületi alapítónak, dr. Hadzsy Jánosnak a tűzoltásról, a tűzoltó hivatás nemességéről szóló gondolatait idézte.
A könyvbemutatón
– Hat évvel ezelőtt kezdtem el falunk tűzoltómúltját feltárni, amikor is az egyesület megalapításának a 140. évfordulójára készültünk. Ekkor Nagy Simon tűzoltóparancsnok közreműködésével felkutattuk a Széchényi levéltárból az alapító okiratot, és megerősített bennünket abban, hogy a falubeli szervezett testület megalapítása két évvel korábbi, mint ahogy az a köztudatban élt. Ez pedig rámutatott arra is, hogy még nagyon sok feltáratlan területe van ennek a történetnek, és arra sarkallt, hogy felkutassam és megírjam ezt a részét is falunk múltjának. Akiknek van tűzoltó a családjában, azok tudják, hogy a riasztás akár azt is jelentheti, hogy családi ebédek, tervezett munkák szakadnak félbe a küldetés miatt – fogalmazott Papp László, aki a falubeli tűzoltás fénykorát az 1960–65-ös időszakra teszi a felszerelésre fordított összegeket tekintve, amikor is Bácskossuthfalva, sőt az akkori községhez tartozó Krivaja, Pacsér új tűzoltóautókat vásárolt. Ebben az időszakban hat felnőtt- és két ifjúsági csapatot tartott nyilván a testület, többen a jól menő helyi vállalatok keretében tevékenykedtek. A tűzoltók ma is meghatározó egyesületét alkotják Bácskossuthfalvának, a járványhelyzetben tereket fertőtlenítettek, a gyerekek nagy kedvencei a jelentős rendezvények alkalmával szervezett habfürdős programok, egyedüli egyesületként vezették be Szerbiában a Kapocs Kupa versenyt, számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyítják rátermettségüket.
A könyvbemutatón jelen volt Zorica Rankov, a községi tűzoltó-egyesület elnök asszonya is, aki köszönetet mondott a könyv szerzőjének, valamint a bácskossuthfalvi tűzoltóknak a folyamatos helytállásukért. Nagy Simon tűzoltóparancsnok elárulta, hogy belátható időn belül emlékművet szeretnének állítani a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak.



