Felújítási munkálatok miatt kedden lezárták a forgalom előtt a Kúla és Lipár közötti, R-119-es számú regionális utat. A helyszínen megtudtuk, a tervezett munkálatok a csaknem 10 kilométer hosszú útvonal felújítására és szélesítésére vonatkoznak.
Valka Károly, Kúla alpolgármestere lapunknak elmondta, az említett útszakasz igen rossz állapotban volt, az aszfalt tönkrement, ugyanis a személyforgalom mellett intenzív a teherforgalom is.
− Az út rossz minősége nem új keletű probléma, csak most került sor a felújításra. A Lipár és Bajsa közötti útról, ezen belül pedig a Kúla és Lipár közötti szakaszról van szó. A kivitelező a Szerbiai Utak Közvállalat. Próbáltunk olyan megoldást találni, hogy csak az egyik sávot zárják le, de sajnos nem lehetett, mert nem csupán javításról van szó, hanem a két sáv szélesítéséről, valamint az út megemeléséről is, emiatt mindkét sávot teljesen le kellett zárni – mondta Kúla alpolgármestere.
Mint Valka Károly megjegyezte, a munkálatok elkezdődtek, és a kivitelező azt ígérte, hogy két hét alatt befejeződnek.
– A felújítás időzítése nem a legjobb, hiszen napok múlva megkezdődnek a tavaszi mezőgazdasági munkák, ráadásul ezen a szakaszon több olyan tanya is található, ahova naponta kijárnak tejért a gépjárművek. Viszont örülünk annak, hogy végre elkezdődtek a munkálatok, hiszen ez a legrövidebb útszakasz Horvátország és Szabadka között, ezért igen forgalmas. Az előttünk álló két hétben csak kerülőúton juthatunk el Topolyára, illetve Szabadkára. Erre két útvonal ajánlott: egyik a Kúla−Verbász−Bácsfekehegy−Kishegyes−Topolya, a másik pedig a Kúla−Cservenka−Újcservenka−Pannónia−Bajsa útszakasz – mondta Valka Károly.
Szavai szerint a munkálatok idején a forgalom az említett szakaszon teljes egészében szünetel, a közlekedőket pedig arra kérik, hogy használjanak alternatív útvonalakat, és tartsák be az ideiglenesen kihelyezett közlekedési jelzéseket.
Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)



