Kishegyes szombaton ünnepli a falunapot, amely egyben a település újratelepítésének ünnepe. Az idén is gazdag program van készülőben az eseményre – mondta Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere.
– Szombaton az újratelepítés 257. évfordulóját ünnepeljük, és ismét ünnepi műsorra invitáljuk a polgárokat. Mindig a tavasz első napjához legközelebb eső szombaton tartjuk a falunapot. A település civil szervezetei a helyi közösséggel közösen készülnek a programra. Ki kell emelnem a rendezvény első állomását, 14.30-kor a színház előtti téren kezdődik a Tavaszvarázs – Gyurmavarázs Kishegyesen című gyermekprogram. Ezt a kezdeményezést a Nők Kishegyesi Fóruma, a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület, a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete és a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény valósítja meg közösen. Az esemény célja, hogy a gyerekek porcelángyurmából elkészítik Kishegyes jellegzetes épületeit, majd ezeket egy térképen helyezik el, s így 3D-s képet alkotnak a faluról. Az alkotások megmutatják, hogyan látják a kicsik Kishegyest – közölte az alpolgármester, majd hozzáfűzte, köszöni a civil szervezeteknek, hogy kitartóan foglalkoznak a gyerekekkel, és megvalósítják a programot. A második esemény szintén a kicsikhez kötődik.
– A Kishegyesi Könyvtár rendezvénytermében 16 órakor kezdődik Az én falum elnevezésű rajz- és fogalmazáspályázat eredményhirdetése. Ennek fő szervezője a Kishegyesi Könyvtár volt, valamint partnere volt a Szó-Beszéd Polgárok Egyesülete. Beharangozóban annyit elmondhatok, hogy több mint száz alkotás érkezett be a pályázatra óvodásoktól és iskolásoktól. Ezeket Kormos Róbert kishegyesi képzőművész értékeli a helyszínen. A fogalmazás kategóriában tíz alsós és tíz felsős küldött be írásokat. A műveket a helyszínen díjazzák több kategóriában, a legjobban sikerült fogalmazások pedig megjelennek a Szó-Beszéd következő számában – nyilatkozta Sándor István, majd azzal folytatta, hogy a program esti részében tárlat nyílik meg és a falunapi ünnepi műsor kezdődik.
– A színház előcsarnokában 18.30-kor nyílik meg a Dévics Imre Szabad Alkotóműhely Tavaszi tárlat című tárlata. Ezen a karácsony óta elkészült gyermekalkotásokat helyezik előtérbe, ezzel is bizonyítva, hogy termékeny időszak áll a civil központban működő alkotóműhely mögött. Az ünnepi műsor 19 órakor kezdődik a színházteremben, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében. Az egyesület több szakosztálya mellett fellépnek az óvodások és az iskolások. Ez az a műsor, amely megtölti varázslattal és közönséggel a színháztermet. A gyerekeink fellépését mindig nagy érdeklődés övezi – számolt be az alpolgármester, majd hozzáfűzte, hogy a falunapi ünnepségre meghívták a testvértelepülések képviselőit is, elsősorban Békésszentandrásról, ahonnan az első kishegyesi telepesek elindultak el 257 évvel ezelőtt.
A programsorozatot DJ tzetze-fliege fellépése zárja a Dombos Wine Clubban.
Nyitókép: Lakatos János



