2025. november 15., szombat

A közösség ereje az összetartásban mutatkozik meg

Falunapot ünnepeltek Oromon

Az oromiak pénteken ünnepelték meg falujuk kialakulásának ünnepét, melyet ahhoz a dátumhoz igazítanak minden évben, amikor az első vonat áthaladt a településen. Ebből az alkalomból már évtizedek óta novemberben művelődési műsorra gyűlnek össze a helyiek, ahol a falu apraja-nagyja megmutatja tudását és szebbé teszi az ünnepet. Ezúttal jelen volt Varjú Potrebić Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere és Újvári Zsombor, a képviselő-testület elnöke is, akik megtisztelték jelenlétükkel az oromiak fontos ünnepét.

Miután levetítették azt a kisfilmet, mely az elmúlt egy év történéseit, fejlesztéseit mutatta be, Erdélyi Olivér, a helyi közösség tanácselnöke mondott beszédet, melyben kiemelte:

– Orom elnevezése akkor kezdett gyorsan terjedni a köztudatban, amikor 1889-ben felépült a vasútállomás, és ez is az Orom nevet kapta. 1892–93-ban felépült az első iskola és még ugyanebben az évben nagyobb lendületet kapott a tanyacsoportok építése az iskola környékén, és a vasútállomás körül is megkezdődött a tanyavilág koncentrálódása.

Egészen ilyen messzire kell visszatekintenünk, ha településeink történelme kerül szóba, ám még ennél is korábbra tehető ennek a vidéknek az élettel belehelt időszaka. 

Egykor, de most is arról vagyunk híresek, hogy hangyaszorgalommal dolgozunk, nem csak a fennmaradásért, hanem a fejlődésért is. 

A közösség életében igazi ünnep a mai, amikor együtt vagyunk itt abban a teremben, ahol már az őseink is ropták a táncot és ülték meg legfontosabb pillanataikat. Éppen ezért fontos, hogy mi is megtartsuk, és tovább is adjuk szokásainkat, hogy az utánunk jövőknek is maradjon mindabból a kincsből, amit mi is elődeinktől örököltünk. 

Nem csak kézzel fogható javakra gondolok itt, hanem mindarra, ami jó emberré tesz minket. A becsületre, a kitartásra és az összetartásra. A folyamatos tanulásra és a településeink hírnevének öregbítésére. 

Ezért is tüntetjük ki minden évben hatványozott figyelemmel azokat, akik messze földön is híressé tesznek minket, és azokat is, akik helyben állva a sarat, és néha az ellenszelet – jobbá és élhetőbbé teszik a mindennapokat. 

A közösség ereje az összetartásban mutatkozik meg, és még ha néha nem is vallunk egy elvet, a célunk azonos. 

Olyan közösséget kell éltetnünk, mely a fejlődésre nyitott, a megoldásokat közösen keresi, és közösen is valósítja meg a célokat. 

Mert bizony településeinknek célja van. A fennmaradás mellett cél a folyamatos munka, a fejlődés, az értékeink továbbörökítése és az utódaink becsületes, másokat nem bántó emberré nevelése – mondta többek között Erdélyi Olivér.

Ezt követően felléptek az óvodások, az iskolások, a néptáncosok és a művelődési egyesületek tagjai is. A legünnepélyesebb pillanatokra pedig a műsor végén került sor, amikor átadták a díjakat.

Orom díszpolgára Utasi Jenő plébános lett, aki közel ötven éve egyengette az oromi egyházközösséget és terelgette híveit. Oromért elismeréssel tüntették ki Bata Johannát, akit a helytörténeti kutatásaiért jutalmaztak, és szintén Oromért elismerést kapott Vajda Anna, aki a Vajdasági és a Nemzeti Vágtán bizonyított.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A falunapon átadták a díszpolgári címet és az elismeréseket is