2025. október 24., péntek

A szabadság emléke

Koszorúzás és tiszteletadás Turián és Nádalján

Koszorúzással és alkalmi műsorral emlékeztek meg október 22-én a fasizmus feletti győzelem 81. évfordulójáról a Szenttamás községhez tartozó Turián és Nádalján. A megemlékezés Turián kezdődött, ahol a Petar Drapšin tábornok emlékművénél helyezték el a koszorúkat, majd Nádalja központjában, a helyi emlékműnél folytatódott a tiszteletadás. Mindkét településen a hősi halált halt harcosok nevei márványtáblákon olvashatók.

A kegyelet virágait a szenttamási önkormányzat, a Harcosok Szövetségének (SUBNOR) helyi szervezete, valamint a két település helyi közösségeinek képviselői helyezték el.

– Nem feledjük őseinket, akik azért harcoltak, hogy ma szabadon élhessünk. Készek voltak mindenüket, még életüket is feláldozni a szabadságért. Turiát és Nádalját 1944. október 22-én és 23-án szabadították fel, de nemcsak ezen a napon kell tisztelegnünk a hősök és a háború más áldozatai előtt, hanem rendszeresen ápolnunk kell az emlékezés kultúráját. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne merüljenek feledésbe, és hogy gyermekeinket az igazi értékekre neveljük. Hogy a történelem ne ismétlődjön meg, és a jóság mindig legyőzze a gonoszságot – mondta a koszorúzást követően Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere.

Bogdan Ljuština, a Harcosok Szövetségének képviselője hangsúlyozta, hogy büszke Szenttamás községre, amiért évről évre méltóképpen megemlékezik a fontos történelmi eseményekről.

– Egyesületünk e tekintetben nagyon aktív, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a most felnövő generáció egyszer átvegye és továbbvigye ezt a hagyományt. Emlékeznünk kell a szerb nép minden szenvedésére, valamint mindazokra a más nemzetiségű harcosokra is, akik őseinkkel együtt küzdöttek a fasizmus és a nácizmus ellen – mondta Ljuština.

A megemlékezésen elhangzott, hogy a második világháborúban Szenttamásról, Turiáról és Nádaljáról összesen 359 harcos esett el: 181 Szenttamásról, 109 Turiáról és 68 Nádaljáról. Mindannyian életüket áldozták a hazáért és a szabadságért.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A delegációk Turián Petar Drapšin néphős szobránál koszorúztak (Fotó: Paraczky László)