2025. október 20., hétfő

Az utolsó szálig elfogyott

Lezajlott a Srem klob kob fest rendezvény Šiden – A szerémségi településen a hétvégén 28. alkalommal tartottak kolbászfesztivált

A hétvégén több ezer érdeklődő kereste fel a Duna túloldalán, a horvát határtól mindössze 4 kilométerre fekvő Šidet, ahol a legkisebbeket különböző műhelymunkák, a gyerekeket vidámpark, a felnőtteket pedig érdekes programok, hentes- és egyéb áruval megrakott standok, valamint kolbászgyúró verseny várta.

A rendezvény két helyszínen zajlott: pénteken a helyi Szlovák Házban megtartották Közép-Európa hagyományos, őshonos kolbászainak második nemzetközi konferenciáját, szombaton pedig a Szlovák Parkban 24 csapat mérte össze tudását a kolbászkészítésben. A versenyzők tíz európai országból érkeztek, bizonyítva, hogy a kolbász nemcsak a hagyományos ízeket és illatokat hordozza magában, hanem a multietnikus együttélés, az összetartozás és a tolerancia szellemét is.

‒ Šid ma tíz európai ország csapatának adott otthont, amire a szervezők különösen büszkék – mondta Miroslav Kukučka a helyi kolbászegyesület elnöke.

A jelentős esemény alkalmából a községbe látogatott Dragan Glamočić mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és vízgazdálkodási miniszter, aki miután ünnepélyesen megnyitotta a rendezvényt, megtekintette a kiállítók standjait, és beszélgetett  a polgárokkal is.

‒ Szerbia számára ez a helyes út, amikor a teljes folyamat bezárul a szántóföldtől az asztalig, vagyis amikor a termelés, a feldolgozás és az értékesítés egymással összhangban működik – mondta Glamočić, aki kiemelte, hogy az ilyen rendezvények ösztönzik a hazai termelést, valamint a turizmus és a vidéki térségek fejlődését.


Zoran Semenović, Šid község polgármestere hangsúlyozta, hogy a térségben ez az év legfontosabb rendezvénye:

‒ A kolbászfesztivál a legjelentősebb esemény ebben az időszakban. Olyan alkalomról van szó, amikor az itteni és a környező településeken élő termelők bemutathatják mindazt, amit készítenek, új ismereteket szerezhetnek, tapasztalatokat cserélhetnek, és felkészülhetnek a következő idényre – mondta Zoran Semenović.

Hozzátette, hogy az önkormányzat továbbra is támogat minden olyan tevékenységet, amely hozzájárul a mezőgazdaság és a hazai termelés fejlődéséhez.

Stanislav Đierčan, a Srem klob kob fest egyesület vezetője kiemelte, hogy az idei rendezvényre rekordszámú látogató és versenyző érkezett.

 

A rendezvényen kolbász és egyéb hústermék széles választéka várta az érdeklődőket

A rendezvényen kolbász és egyéb hústermék széles választéka várta az érdeklődőket

‒ Az idén 24 csapat vesz részt a kolbászgyúró versenyen, ami az eddigi legnagyobb részvételi arány. A helyieken kívül kilenc környező országból is érkeztek csapatok, így büszkén mondhatjuk, hogy a fesztivál nemzetközi jelleget öltött. Egyesületünk és a fesztivál révén igyekszünk megőrizni a disznóvágás és a házi szerémségi kolbászkészítés hagyományát és kultúráját, amelyről ez a vidék messze földön ismert – mondta Đierčan.

 

Délelőtt nem volt tolongás, de délutánra már hömpölygött a tömeg

Délelőtt nem volt tolongás, de délutánra már hömpölygött a tömeg

Mindegyik stand különleges kínálattal várta a látogatókat, a sült kolbász semmivel össze nem téveszthető illatának pedig kevesen tudtak ellenállni. Több helyen is sütöttek a finomságból, de a késő délutáni órákban az utolsó szálig elfogyott. A több mint 90 kiállítói stand mellett gazdag kulturális, művészeti és zenei program is várta az érdeklődőket, kolbászfalási versenyt is tartottak.

Az eredményhirdetés után Aleksandar Dujin zenekara lépett színpadra, a rendezvény pedig a késő éjszakai órákban ért véget.

A fesztivál a šidi önkormányzat, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, a Diaszpórában Élő Szlovákok Hivatala, valamint több helyi vállalkozó támogatásával valósult meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Šiden a hétvégén minden a kolbászról szólt. (Fotó: Paraczky László)