2025. augusztus 22., péntek

Ünnepi szentmise a kálvárián

A szentély, a kápolna és Szent István egy helyen

Szenttamáson a polgárok a felújított kálvárián szabadtéri szentmisén emlékeztek Szent István államalapítóra. Az ünnepi istentiszteleten az idén a kálvária megáldásának 24. évfordulóját is ünnepelte a helyi magyarság.

A tábori misét Zsúnyi Tibor helyi plébános mellett Világos Miklós moholi plébános vezette, aki a szentbeszédben Szent Istvánról szólva kitért arra, hogy az első magyar király nagy egyéniség, minden megnyilvánulásában konstruktív és reális, keresztény szellemű, reformer uralkodó volt, aki Szűz Máriának ajánlotta fel a Szent Koronát.

‒ Szent István király a magyar nép reményének ajándékozója. Nagyon szép ez a remény szent évében, mert felhívja a figyelmünket arra, hogy mindig remélhetünk, és hogy van miért haladni előre. István király reményt ajándékozott nekünk, amikor a Szűzanyának felajánlotta az országot, az új, fiatal országot. Látta, hogy nincs trónörökös, látta, hogy már fenik a kést a nagyurak, hogy ki mennyit bír belőle levágni, leszakítani saját magának, saját hatalmának, vagyonának a gyarapítására. Halálakor reményt adott azzal, hogy a Szűzanyának felajánlotta a koronát, mert aki az Istenben bízik, az még soha nem csalódott – fogalmazott Világos Miklós.

Kiemelte, a remény a szenttamási kálvárián a szó szoros értelmében fizikailag is megmutatkozik, hiszen az évtizedekig elhanyagolt, romos állapotban lévő épületet és környékét 24 évvel ezelőtt a reménytelenségből emelte fel az István királyunk örökségét magában hordozó szenttamási nép.

‒ A szenttamási magyarokban ott volt a reménység, hogy a jövő nemzedékének megcsináljuk, újraépítjük, hiszen amikor építünk, renoválunk, fenntartunk valamit, azt nemcsak saját magunknak csináljuk, hanem reménykedünk, hogy utánunk is lesz, aki használja és örül neki. Tehát ahogyan István király reménykedett abban, hogy majd az isteni gondviselés megőrzi azt az országot, amit ő a csaknem 40 éves uralkodása alatt felépített, ugyanúgy reménykedünk mi is. Kisebb értékben, kisebb dolgokat építünk, szervezünk, teszünk, vagy egyszerűen csak örülünk valaminek, de abban már van jövő. Ez a három dolog a remény szent évében Szenttamáson nagyon szépen összetalálkozik: szentély, kápolna és István király – mondta.

Az istentisztelet végén a jelenlévők hálát adtak az új kenyérért és minden más terményért, melyet Isten kegyelméből kaptunk. Végezetül mondjuk el azt is, hogy más vajdasági kálváriáktól eltérően a szenttamási évente három alkalommal van „használatban”. Minden évben nagypénteken keresztúti ájtatosságot, augusztus 19-én, azaz Szent István ünnepét megelőző napon szentmisét, majd szeptember 14-én, a helyi Szent Kereszt felmagasztalása templom búcsúján ugyancsak keresztúti ájtatosságot tartanak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ünnepi szentmise a szenttamási kálvárián (Fotó: Paraczky László)