A bajsai Szép házaspár évtizedek óta termeszt fóliasátras, üvegházas és szabadföldi növényeket. A minimális vegyszerhasználattal termesztett, vitamindús, valamint egészséges zöldség- és gyümölcsfélékkel Szép István és felesége, Ildikó rendszeresen jelen van kedden és szombaton topolyai piacon. Kínálatuk ránézésre is pazar, állandó vevőik vannak. Az idén is tetszetős áruval, többfajta paradicsommal és paprikával, sárgarépával, petrezselyemmel, céklával, dinnyével, csemegekukoricával és egyebekkel várják a vásárlókat. Szép István, a családfő a közelmúltban műtéten esett át, de már felépülőben van, a palántanevelésben máris besegít. Az utóbbi időben felesége, Ildikó és fiuk, ifjabb Szép István piacozik, aki elmondta, hogy édesapja már a kertben is tevékenykedik, hamarosan pedig csatlakozik hozzájuk a piacokon is.
A szülők nagy örömére szolgál, hogy fiuk és annak házastársa néhány évnyi külföldi tartózkodás után hazatért és bekapcsolódott a munkába. Három hónappal ezelőtt megszületett az unokájuk. A jelek szerint megvan az utánpótlás, ami a családi vállalkozás jövőjét illeti.
Komoly nehézségek is adódnak, melyekkel meg kell küzdeniük azoknak, akik ebben az ágazatban szeretnének boldogulni. A piaci áraknak a kereslet szab határt, lényegében sok mindent évek óta csak nyomott áron lehet eladni. Az újratermelési anyagok viszont mindig drágulnak, emellett minden év új kihívásokat jelent. Szép István elmondta, az idén például nem tudták megvédeni a zöldbabot a betegségtől. Az utólagos elemzés során derült ki, hogy a drágán megvásárolt, minőségiként deklarált vetőmag nem volt megfelelő. A gombabetegség csírái már a vetőmagon jelen voltak. Elméletileg lehetőség lenne jogi lépéseket tenni a forgalmazó ellen, de az ilyen eljárások költségesek, lassan, csak nehézkesen lehet kártérítést kiharcolni, ezért nem is kezdtek bele. A paradicsom betegségek elleni védelme az idén is kihívásokat jelent. A piacon csakis a kifogástalan minőségűt árulják, amely valóban szemet gyönyörködtető, és nem mutatható ki rajta vegyszermaradvány. A nem megfelelő minőségű, vagy esztétikailag hátrányos kinézetű terményt ki sem viszik a piacra. Évek óta különböző nehézségek bonyolítják az ágazatban tevékenykedők életét. A legnehezebb időszakokban néha azt fontolgatták, hogy a szektorban megmutatkozó aránytalanságok, nehézségek miatt felhagynak a termesztéssel. A fiatalok viszont hazatértek külföldről, és a gondok ellenére egyelőre ebben látják a jövőt. A családfő szerint, ha az állam részéről is változna kicsit a hozzáállás, lennének a jövőben kedvező pályázatok, ha számíthatnának könnyítésekre, kedvezményekre, támogatásokra, segítségre, mint a más szektorokban tevékenykedők, akkor talán könnyebb lenne a megélhetés a zöldségtermesztők számára is. Jelentős beruházásokkal ugyanis csak így alapozható meg a tevékenység hosszú távon.

Nyitókép: Ifjabb Szép István és édesanyja, Ildikó standját sokan felkeresik a topolyai piacon (Fotó: Tóth Péter)