2025. július 30., szerda

Rózsakert Kispiacon

A csodákért nem kell messzire menni

A kispiaci Csonka Ervin és Szilvia fóliáiban már évek óta teremnek a csodálatos rózsák. A Rózsakert családi vállalkozás most nőtte ki magát igazán nagyra, ám már Ervin szülei is rózsatermelők voltak. Szilvia pedig fodrászként került Kispiacra, ahol mára már a rózsák gondozása, kacsazása, szedése tölti ki mindennapjait. A látvány leírhatatlanul szép, amikor Ervin kitárja a fóliasátor ajtaját, Szilvia pedig beljebb invitál minket. Fehér és rózsaszín, amit először látunk a családi ház udvarában, majd a fóliákból kikukucskál megannyi színben pompázó virág. A bordó, a narancssárga, a halványlila, a pezsgőszín, sőt még a zöld is megjelenik. Itt aztán lehet válogatni, ez az első, ami az ember eszébe jut a csodás látvány megpillantásakor, de a termelőktől megtudjuk, hogy bizony nagy szakértelem és folyamatos kemény munka eredménye az elénk táruló csoda. Nemcsak a türelem, hanem a szorgalom is rózsát terem Kispiacon, ahonnan aztán Vajdaság-szerte jut a kispiaci virágokból.

– Kertészetünk 1500 négyzetméteren terül el, ami hat fóliát foglal magában. Immáron 2017 óta vagyunk jelen a piacon mint bejegyzett gazdaság, viszont 2011-ben merült fel bennünk komolyabban, hogy a szüleink által megkezdett úton haladjunk. Akkoriban még munka mellett – mesélte Csonka Ervin. – Tizenkét fajta rózsánk van, ebből kettő állandó kísérlet alatt áll, folyamatosan mérjük fel a rózsák és persze a vevők igényeit is. A rózsa nagyon szereti a napfényt, ám az ideális hőmérséklet számára a 26 fok. Az elmúlt négy-öt évben nagyon nehézzé vált a termelés, a száraz, pára nélküli időszakok miatt is. A növény fejlődését nagyban gátolják a mostani időjárási viszonyok. Tavasszal és ősszel nagyon szépen sikerül termelnünk, az a legideálisabb most már a számukra, ám a nyarat meg kell oldanunk, mesterségesen védjük a virágokat. Zöld hálókat teszünk fel, párásítunk, locsolunk. Segítünk a növénynek, hogy minél jobban át tudja vészelni ezt a rekkenő hőséget, amely mostanában jellemző a mi vidékünkre is. Az új terveink szerint megpróbáljuk még inkább óvni a rózsákat fekete-fehér fóliákkal azokon a napokon, amikor extrém UV-sugárzással is számolni kell. Tavaly a lefestett fóliákra még ráhúztuk a zöld fóliát is, és még akkor is azt láttuk, hogy szenvednek a virágok. A stresszgátló biostimulátorok használata is nagyon fontos, mert az elmúlt négy évben ez segített át minket a legrosszabb időszakokon – magyarázta Ervin.

– Az eladás szempontjából most értük el a maximális termelésünket, amit a piac be tud fogadni ezen az észak-bácskai részen. Kora tavasszal nincs probléma az értékesítéssel, hisz akkor van az egyházi ünnepek egy része, illetve az iskolai események, ezek mind jót tesznek a piacnak. A hidrokultúrás termesztés, amit mi is alkalmazunk, azért is nagyon jó, mert elsők vagyunk a piacon a rózsával, nagyon gyorsan tudjuk értékesíteni. Az év közepén kicsit megcsappan a kereslet, majd augusztusban ismét beindul az élet a virágeladás terén – mesélte Ervin, aki a terveikről is szót ejtett.

– Nagyon bízom benne, hogy javuló tendenciát mutat majd az életszínvonal országos szinten. Lesz jövője a rózsatermesztésnek, úgy látom, mi pedig az állandó fejlődést, a minőségjavítást tartjuk szem előtt. Szeretnénk majd, ha idővel a gyerekünk is bekapcsolódna a munkába, és további fóliákat, bővítést is tervezünk. Saját erőből próbálunk érvényesülni, de azt is látjuk, hogy nehéz lesz a jövőben termelni, az extrém időjárás miatt is.

Minden fóliában legalább 1200 tő rózsa pihen Csonkáéknál, és a munkából Szilvia is bőven kiveszi a részét.

– Mindig is szerettem a virágokat, és szerencsésnek mondhatom magam, mert most virágok között dolgozom, ami még meg is nyugtat – mesélte Szilvia, aki szerényen hallgatott arról, hogy bizony verejtékes munka ez is, bár ha megvan a gyümölcse, akkor az ember nagyobb kedvvel végzi. – A legkeresettebb a fehér és a bordó rózsa, de változó ez is, alkalomfüggő. Az én feladatom a szedés, én készítem elő a rendeléseket, kacsazok, átjárom a fóliákat – mesélte Szilvia, aki mindennap ellenőrzi, hogy vannak-e esetleg görbe fejek vagy éppen kártevők, amelyek ellen védekezni kell.

– Mindennap csinálni kell, és beletanulni sem nehéz – tudtuk meg a család hölgy tagjától, aki minden napját virágok között tölti. Ebből a szempontból nagyon szerencsés, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a szép rózsákért bizony meg kell dolgozni. A Csonka család nem ijed meg a munkától, az eredmény pedig szemmel látható. A kispiaci Rózsakertből aztán sokfelé jutnak a szebbnél szebb rózsák, amelyek minden bizonnyal mindenkit megörvendeztetnek, hisz szépségük páratlan, ezeknek az embereknek a kitartása, türelme, kedvessége és munkabírása pedig példaértékű.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Csonka Szilvia és Ervin a virágaik között (Fotó: BJK)