Tizenötödik alkalommal szervezte meg Kenyeres Ivanka, a Vajdasági Képzőművészeti Kör elnöke az egyesület tagjainak segítségével a festőtábort. A nagy hagyományú rendezvény minden alkalommal jótékonysági célt is szolgál, amellett, hogy összesereglenek a környékbeli képzőművészek, és közösen alkotnak.
Ezúttal a résztvevők szombaton a Jókai Mór Művelődési Otthonban gyülekeztek, ahol már megszokott módon, jó hangulatban, egymást régi ismerősként üdvözölve festettek egész nap. Az Együtt Veled Értük Egyesülettel és a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központtal együttműködő Vajdasági Képzőművészeti Kör tagjai szívügyüknek tartják a hátrányos helyzetűek felkarolását, és ezt minden évben úgy bizonyítják, hogy a festőtáborban készült alkotásokat értékesítve az ő megsegítésükre szánják a befolyó összeget.
Vajdaság minden szegletéből Kispiacra tartottak ezen a napon a festők, akik harmincketten azért ragadtak ecsetet, hogy segítsenek. Pacsérról, Csantavérről, Topolyáról, Péterváradról, Karlócáról, Újvidékről, Péterrévéről, Kátyról, Mozsorról, Nagykikindáról, Szabadkáról, Nagyfényről, Palicsról, Noszáról és Kispiacról érkeztek, majd eltöltöttek egy kellemes és hasznos napot, alkotás közben, jó hangulatban és segítséget nyújtva.
