2024. május 9., csütörtök

Segíts fát ültetni Oromparton!

Pénteken és szombaton is be lehet kapcsolódni a munkába

A tornyosi Búrány faiskola több ezer nyárfát ajándékozott Zenta községnek. Ebből 1000 darab Orompartra kerül, ahol a járás szélén, valamint a Kerekszék mentén ültetik el pénteken és szombaton. Mindkét nap 9 órakor kezdik a munkát, és a járáson, ahol régen a birkanyíró versenyeket tartották, ott várják azokat, akik segíteni szeretnének.

Rózsa Károly oromparti gazda vállalta, hogy koordinálja a faültetést, hiszen mindig is szívügye volt a faültetés és a környezete megvigyázása.

– Ezer fát pakoltunk fel a pótkocsimra, és azokat ültetjük el pénteken és szombaton. Mivel van lukfúrónk, felajánlottam, hogy ezt a munkát mi önköltségen elvégezzük, viszont nagyon szeretnénk, ha mások is segítenének az ültetésben. Reméljük, hogy nem csak orompartiak lesznek jelen az akción, hiszen sok szorgos kézre van szükségünk. Az önkormányzatból is jönnek néhányan, de bízunk benne, hogy mások is fontosnak érzik a fásítást, és bekapcsolódnak a munkába. Nem is a fák földbe tevése tart sokáig, hanem a fák törzsének bekötözése. Meg kell védenünk őket a vadállatoktól, ezért körbe kell tekernünk valamilyen védőréteggel, amit rá is kell kötöznünk. Ezt a kötözést akár gyerekek is el tudják végezni, így aki szeretne, nyugodtan jöhet családostul is. Olyan lesz ez, mint egy jó kirándulás. Mivel a járás szélére nem fog odaférni mind az ezer fa, a maradékot a Kerekszék mentére ültetjük el – mondta Rózsa Károly.