2024. május 9., csütörtök

Őrizzünk meg minden számlát!

Kiss Kornélia tordai falugazdásszal az idei támogatási rendszerekről beszélgettünk

Tordán 2008 óta működik a falugazdász program, amelynek feladatköreit Kiss Kornélia falugazdász látja el. A múlt évben a mezőgazdasági minisztérium bevezette az e-Agrar rendszert, amelynek célja, hogy megkönnyítse, illetve áttekinthetőbbé tegye a támogatási rendszereket, illetve hogy leegyszerűsítse a pályázást. Éppen ezért tavalytól minden mezőgazdasági termelőnek regisztrálnia kellett. Jelenleg a legtöbb termelőt a területalapú támogatások rendszerének a megváltozása foglalkoztatja, így a tordai falugazdászt arra kértük, hogy segítsen eligazodni a változások között.

– A szerbiai mezőgazdasági minisztériumnál a gazdák február 1-jétől március 1-áig igényelhetik a 18.000 dináros területalapú támogatást. A gazdálkodók sok esetben nem tudják pontosan, mi a teendő, kell-e újraregisztrálni a bejegyzett gazdaságot, frissíteni, kell-e aktualizálni a vetéstervet, mely területekre igényelhető a támogatás, mi a helyzet a bérbe adott vagy bérbe vett parcellákkal. A minisztérium honlapján megjelent közleményben arra emlékeztetnek, hogy a visszaélések elkerülése érdekében az idén csak azok a termelők kaphatnak állami támogatást, akik a bejelentett és így nyilvántartásba vett mezőgazdasági területet maguk művelik, a saját nevükben és a maguk hasznára. Azok a földtulajdonosok, akik nem foglalkoznak termeléssel, hanem a szántókat másoknak bérbe adják, nem jogosulnak a támogatásra. Egy-egy gazdaság esetében legfeljebb 100 hektár bevetett, illetve beültetett és szabályosan bejelentett mezőgazdasági földterületre kérhető a területalapú támogatás – sorolta a falugazdász, aki arra is kitért, hogy mi a helyzet az állami földterületeket bérlő gazdákkal.

– Az állami földeket bérlő gazdák azokra a területekre kérhetik a támogatást, melyeket nyilvános árverés útján vettek bérbe. Az új vetéstervben nem szerepelhetnek a műveletlen erdős részek, legelők, tanyák, épületek helyei. Erre most a bejelentések szerint nagyon nagy hangsúlyt helyeznek, jelenleg is mintegy huszonnégyezer gazdaság van passzív státusban azért, mert nem figyeltek oda arra, hogy mit ültettek, és olyan területekre is kérték a támogatást, amelyre egyébként az nem jár. Az érintetteket felszólították, de ha nem reagáltak, megkapták a végzéseket, és most passzív státusba kerültek – hívta fel a figyelmet Kiss Kornélia.

Beszélgetésünk során szóba került az is, hogy a gazdálkodóknak a támogatás igénylése előtt fel kell újítaniuk a gazdaságukat, és csak ezután igényelhető a területalapú támogatás.

– Azok a termelők, akiknek van bejegyzett gazdaságuk, de nem maguk művelik, hanem bérbe adják a földjüket, nem igényelhetnek támogatást. Szubvencióra az jogosult, aki megműveli, és azt bérleti szerződéssel igazolja is. Azt, hogy ki műveli a földjét, a számla alapján is ellenőrzik, mert ahol például nincs pénzforgalom, ott valószínűleg a földet más műveli. Akinek nincsenek vetőmag, műtrágya, növényvédő szerek vagy más újratermelési anyag beszerzésére vonatkozó számlái, annak a termény eladásából származó átutalása sincs, azt ellenőrizni fogják, mert valószínűsíthető, hogy nem műveli a földet – magyarázta a falugazdász.

Az idei évtől a termelők hektáronként 100 liter gázolajra, tehát úgynevezett dízel üzemanyagra is jogosultak a megművelt földterületek után.

– Annak, aki ezt a jogát érvényesíteni szeretné, a töltőállomáson az aktív státust igazoló nyomtatványt kell felmutatnia. Jeleznie kell, hogy mi a szándéka, meg kell adnia a személyi számát és a gazdaság bejegyzési számát. Az elektronikus rendszer így számlázáskor automatikusan nyilvántartásba veszi. Az ígéretek szerint a rendszer automatikusan regisztrálja a beszerzést az e-Agrar felületen, nem kell külön, erre vonatkozó számlát kérni. Minden termelőnek fontos elmondani, hogy bármilyen befektetést megvalósít, mindegyikről tegye el a számlát. Ha csak fiskális számlát kapott, akkor még fénymásoltatnia is kell. A visszatérítés a vetőmagok után 17 ezer dinár, de erről egyelőre csak beszélnek, remélhetőleg hamarosan kiderülnek a további, pontos részletek is. Az biztosnak tűnik, hogy csak a megvásárolt tételek után kap majd valamilyen támogatást a termelő. Ajánljuk, minden termelő ügyeljen arra, hogy ezeken a számlákon legyen név, személyi szám, a gazdaság száma, mert csak úgy tudják bebizonyítani, hogy valóban ők vásárolták meg az újratermeléshez szükséges tételeket – zárta gondolatait Kiss Kornélia.

Nyitókép: Kiss Kornélia falugazdász (Vidács Hajnalka felvétele)