2024. május 10., péntek

Harminckilenc babacsomagot osztottak ki Kúlán

A Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint a külhoni magyarok is egy nagy család részét képezik

Babákkal érkező kisgyermekes anyukák és apukák, valamint totyogó gyermekek lepték el pénteken a kúlai Népkör dísztermét, amikor a Nemzetpolitikai Államtitkárság babacsomag-ajándékozó rendezvényét tartották.

A jelenlévőket először Kozma Lívia, a Magyar Nemzeti Tanács tagja köszöntötte, aki egyebek mellett elmondta, a Nemzetpolitikai Államtitkárság már 2019-ben is babacsomaggal ajándékozta meg azokat a Kárpát-medencében élő külhoni magyar családokat, amelyek vállalták, hogy szülőföldjükön maradva gyermekekkel ajándékozzák meg nemzetünk közösségét. Az ajándék átadását a járvány után első ízben szervezték meg ismét.

− Már több alkalommal is tanúi lehettünk, hogy az anyaország támogat, és odafigyel ránk. Gondoskodik rólunk a babacsomag, továbbá az óvodások, iskolások és középiskolások, valamint a felsőoktatási intézmények hallgatói számára biztosított számtalan lehetőség által, és biztat bennünket magyarságunk megtartására. Az államtitkárság és a Magyar Nemzeti Tanács fő célja, hogy a szülőföldön való boldogulást a legkülönbözőbb eszközökkel segítse – fogalmazott Kozma Lívia. 
Hozzátette, a kúlai magyarság is él ezekkel a lehetőségekkel, így ezúttal 39 babacsomagot osztanak ki.

Valka Károly, Kúla alpolgármestere elmondta, az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy különböző módon támogassa a kisgyermekes családokat, így könnyítve azok anyagi helyzetén.

− Kúla község minden újszülött számára harmincezer dinár egyszeri támogatást biztosít, a második gyerek pedig a napköziben ingyenes ellátást kap. A beiskolázási programok során minden elsős diák számára a tankönyvek ingyenesek, a gyermekek biztonságos szállítása érdekében pedig a szülőknek autós gyermeküléseket és kerékpárüléseket is osztottunk. A gyerekek számára igyekszünk az egész község területén és minden helyi közösségben játszóteret kialakítani. Csupán az idén öt játszóteret építettünk, hogy a gyerekeknek legyen hol eltölteni szabadidejüket – mondta egyebek mellett Valka Károly.

Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)