2024. május 9., csütörtök

Történelem a padláson

Százéves naplókat és sok régi dokumentumot találtak a szenttamási gimnáziumban

„A történelem tanulmányozása éppen attól hasznos és termékeny, hogy mindenféle példákat láthatsz, ... amelyekből kiválaszthatod magad és országod számára mindazokat, amelyeket követned kell, és amelyeket el kell kerülnöd, mivel gyalázatos a kezdetük és gyalázatos a végük.” (Titus Livius: Ab Urbe condita. Praefatio.)

Értékes történelmi dokumentumokat talált közös kutatásuk során Milan Đorđević, a szenttamási Svetozar Miletić gimnázium tanára és Danilo Trbojević, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Történelem Tanszékének hallgatója a gimnázium padlásán. Milan Đorđević kezdeményezésére ugyanis fél évvel ezelőtt egy iskolai projektum indult, amelynek keretében mindketten levéltári anyagokat gyűjtenek a két világháború között Szenttamáson élt zsidókról. A kutatást hónapok óta az óbecsei levéltárban végzik, ahol egyébként számos szenttamási dokumentumot is őriznek.

A kutatómunka során a szenttamási gimnázium termei is sorra kerültek, köztük az épület padlása is, ahol megtalálták a két világháború között a településen működő Állami Gimnázium és Polgári Iskola naplóit és egyéb dokumentumokat. Az eddig megjelent helytörténeti forrásokban és a szenttamási helytörténészek munkáiban az olvasható, hogy a két világháború közötti írott dokumentumok, könyvek, feljegyzések túlnyomó része a második világháború során megsemmisült, és hogy az ebből az időszakból származó dokumentáció nagy része örökre elveszett. Erre cáfolt rá a minap Đorđević és Trbojević. A helyszínen járva megtudtuk azt is, hogy a két kutató digitalizálja és ily módon megőrzi az utókor és a történettudomány számára az értékes, eléggé rossz állapotban lévő levéltári anyagot, továbbá olyan könyvet írnak meg a község zsidóságáról, akik ugyancsak az említett iskolákba jártak.

Milan Đorđević elmondta azt is, hogy az idei tanévben több diákkal feldolgozzák a Svetozar Miletić gimnázium első tízéves történetét, pár év múlva viszont szeretnék kiadni az intézmény teljes történetét feldolgozó kötetet.

Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)