2024. május 8., szerda

Tordán megkezdődött a tizenötödik Kukoricafesztivál

Ma is sokszínű programmal várják a szervezők a vendégeket

Pénteken nagyszabású koncertekkel, szombaton pedig ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét Tordán a tizenötödik Kukoricafesztivál. Tavaly az esős időjárás miatt a szervezők kénytelenek voltak változtatni a programokon, azonban az idei napsütéses, meleg nap a kézi kukoricatörő versenynek is kedvezett.

Kovács Elvira a megnyitón (Fotó: Vidács Hajnalka)

Kovács Elvira a megnyitón (Fotó: Vidács Hajnalka)

– A közösség számára fontosak az ilyen építőjellegű programok – hangsúlyozta beszédében Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke. – Az ilyen rendezvények egész Tordát, az egész közösséget megmozgatják. Hihetetlen azt látni, hogy a helybeli művelődési egyesület, az összes civil szervezet és a testvértelepülések képviselői is évről-évre itt vannak. Valóban fontosnak tartom azt, hogy még itt a szórványban is, egy ekkora településen, mint Torda évről évre megrendeznek egy ilyen rendezvényt, ahol elsősorban a kézi kukoricatörés hagyománya elevenedik meg – hangsúlyozta Kovács Elvira.

Tordán kézzel törték a kukoricát (Fotó: Vidács Hajnalka)

Tordán kézzel törték a kukoricát (Fotó: Vidács Hajnalka)

Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár a hagyományápolás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében.

– Teszi ezt a helyi közösség, teszi ezt a művelődési egyesület, azok a személyek, akik ezzel foglalkoznak és a hagyományápoló egyesületek is, de nem csak Tordán, hanem egész Vajdaságban – húzta alá az államtitkár.

A fesztivált Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes meg, aki a mezőgazdasági rendezvények fontosságát emelte ki.

– A tartományi mezőgazdasági titkárság évről évre támogatja a mezőgazdasági jellegű, hagyományápoló rendezvényeket. A 2023-as évben 15 millió dinárral tudtunk hozzájárulni az ilyen és az ehhez hasonló rendezvényekhez. Több mint 150 megmozdulás kapott támogatást valamilyen formában a szervezéshez. Ezek a megmozdulások rendkívül fontosak a kis közösségek számára, és a mezőgazdaságot is népszerűsítjük ezáltal a fiatalok körében – fogalmazott a titkárhelyettes.

Dobai János, a tordai helyi közösség tanácsának elnöke örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a fesztivált az idei évben zökkenőmentesen el tudták indítani.

– Torda főként mezőgazdasággal foglalkozó település, ahol a kukorica termesztése nagyon nagy területeken folyik, ezért egyértelmű volt a választásunk tizenöt évvel ezelőtt, amikor a kézi kukoricatörő verseny mellett döntöttünk. A célunk az volt, hogy az utókornak is megőrizzünk valamit. Az évek során a rendezvény fesztivállá nőtte ki magát – mondta a tanácselnök.

A rendezvények sora a Sportközpontban folytatódott 13 órától, amikor a hagyományos ízek főzőversenye kezdődött. A kézi kukoricatörő verseny eredményhirdetését követően egész nap a bajsai Azzurro Band, valamint a muzslyai Palatinus Ervin szórakoztatja a közönséget, de művelődési műsor is lesz. A tűzoltók bemutatót valamint habpartit rendeznek. Vasárnap a programsorozat a tordai halastón horgászversennyel zárul.

Nyitókép: A rendezvény szombati, ünnepi megnyitóján Kovács Elvira is felszólalt (Vidács Hajnalka felvétele)