2024. október 16., szerda

Az önkéntesek továbbképzése a fő cél

A Vöröskereszt szenttamási szervezetében az új véradók toborzására is odafigyelnek

A nehéz külső körülmények ellenére teljesítette alapvető feladatait a Vöröskereszt szenttamási szervezete. A múlt évben folytatták az önkéntesek felkészítését, az önkéntes véradási akciók mellett különböző akciókat szerveztek, lendületesen folytatják a megkezdett munkát.

Évértékelőjében és az idei tervekről szólva Goran Radovanović, a helyi szervezet titkára elmondta, tavaly és tavalyelőtt is a legnagyobb hangsúlyt a fiatalok toborzására és képzésére fektették, hiszen nagy szükség mutatkozik a naprakész bevetésben, a munkát pedig csakis a képzett kisegítők tehetik hatékonyabbá. Kiemelte, 2022-ben több szenttamási fiatal sikeresen befejezte a Vöröskereszt bácspalánkai és verseci központjában tartott képzéseket, amelyeken a térség aktivistái felkészültek a mindennapokban előforduló problémák gyors és hatékony kezelésére. Az összejövetelek fő témái a függőségi betegségekkel szembeni küzdelem, az emberkereskedelem, a rendkívüli helyzetekben történő helytállás, az önkéntes véradás népszerűsítése stb. voltak.

− A koronavírus-járvány idején jelentősen visszaesett a községben az önkéntes véradók száma. Ennek ellenére a tavalyi akciókba már 320 véradó kapcsolódott be, számukat az idén legalább 400-ra szeretnénk emelni. Ennek teljesítéséhez az emberek motiválásán kell dolgoznunk, ezért nagyon fontosak az ehhez kapcsolódó előadások – mondta a szenttamási szervezet titkára. Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben az önkormányzat a városnap alkalmából hat önkéntes véradót részesített elismerésben humánus cselekedetekért.

− A további célkitűzésünk az, hogy Szenttamáson létrehozzunk egy olyan képzett emberekből, főleg fiatalokból álló csapatot, amelyet balesetek esetén a helyszínen segíthetnek, továbbá vészhelyzetekben a községi Válságtörzs rendelkezésére állnak. Az alapképzést eddig három önkéntes végezte el, de legalább 15 főre lenne szükség – mondta Goran Radovanović.

Külön méltatta az önkéntes előadók csapatát, akik az elsősegélynyújtás területén képeznek ki munkatársakat. Szavai szerint 6 órás alap- és 12 órás továbbképzésről van szó, amelyet a Vöröskereszt szenttamási szervezetében tartanak, és amelyről külön tanúsítványt adnak ki.

Nyitókép: A múlt évben a Vöröskereszt szenttamási aktivistái több képzésen is rész vettek (Paraczky László/Archív felvétel)