2024. május 12., vasárnap

Több mint 1,3 milliárd dinárt fordít a tartomány a Kamenica 1 felújítására

Aláírták a Кamenica 1 felújításáról szóló szerződést a tartományi kormány épületében. A létesítmény 1960-ban épült, utoljára pedig 1982-ben újították fel. A szerződés értéke több mint 1,3 milliárd dinár, írja a Vajdasági RTV.

A projektum három ütemben valósul meg.

– Folytatjuk ezt a nagyon fontos munkát. A munkálatok várhatóan 2024-ben fejeződnek be. Kötelességünk és felelősségünk, hogy pénzt fordítsunk erre a beruházásra, mert itt kezelik a legsúlyosabb betegeket – mondta Igor Mirović tartományi kormányfő.

Mirović szerint az elmúlt években a szerb kormány támogatásával az intézet igényeinek megfelelő legmodernebb orvosi berendezéseket szerezték be. Elmondta továbbá, hogy januárban újabb munkálatok kezdődnek a komplexum területén, 300 millió dinárt különítettünk el a Szívsebészeti Klinika belső munkálataira, júniusban vagy júliusban pedig a komplexumnál 400 férőhelyes parkolóházat alakítanak ki.

A tartományi kormányfő szerint az említett munkálatok két és fél éven belül megvalósulnak, mert – mint mondta – ez a tartományi kormány egyik prioritása a következő időszakban.

Nyitókép: Tartományi kormány